A druidák

Az ókori kelta hagyomány, tudás és életfilozófia őrzői között legmagasabb rangban - a bárdok és a filik után - a druidák (druí) álltak. Nem felel meg teljesen a valóságnak, ha a pap elnevezéssel illetjük őket, ugyanis egyrészt nem prédikáltak, hanem ügyfeleik keresték fel őket ügyes- bajos dolgaikkal, másrészt jeleskedtek a filozófiai, a történelmi, a jogi és a tudományos kérdésekben, a költészetben, a gyógyításban, és jelentős csillagászati és matematikai tudással is rendelkeztek. Ismerték és használták a gyógynövények erejét és ők vezették az áldozati szertartásokat.

A mítoszok szerint a magas rangú varázslók hatalma kiterjedt a vizek és az időjárás irányítására, az alakváltásra, köd létrehozására, időutazásra és a levitációra is, ami a csatákban nagy segítségére vált a harcosoknak.

A természet erőinek, szellemeinek, őselemeinek tisztelete, és ezeknek az erőknek a használata a druidizmus (draíocht) gyakorlatának fontos elemei voltak. Úgy tartották, a világban minden létező dolog ezekből épül fel, és ha az elemek egyensúlya felbomlik, a hely szellemei, energiái károsodnak, amik ezután katasztrófákkal, betegségekkel sújtják az emberiséget. Feladatuknak tartották ennek a kényes egyensúlynak a megőrzését vagy helyreállítását, a hely szellemeinek, erejének kiengesztelését.

Nem csak arra törekedtek, hogy az őket körülvevő természet egyensúlyban legyen, hanem önmagukban is igyekeztek elérni a bölcsességet, hogy akaratukkal, gondolataikkal, érzéseikkel és tetteikkel is a világ harmóniáját szolgálhassák. Tanulmányaik során sokféle módszert felhasználtak, melyek több ősi nép gyakorlatából is visszaköszönnek.

A továbbiakban igyekszem bemutatni a druida életfilozófia, vallás és gyakorlat mellett azokat a technikákat, praktikákat is, melyek a természettől eltávolodó embernek lehetőséget adhatnak arra, hogy visszataláljon ősei útjára.