A druida szentély

Ahhoz, hogy kialakítsunk egy druida szentélyt, néhány dolgot szem előtt kell tartanunk. Nem elég találomra kiválasztani egy helyet a természetben, figyelembe kell vennünk a saját céljainkat és a hely jellegét, állapotát, hogy a kettőt össze tudjuk egyeztetni.
Amikor területet választunk - akár a jövendő lakhelyünket, akár csak egy természeti helyet ideiglenes oltárunk számára - fontos szempont az, milyen fák élnek az adott helyen.

A druidák szentként tisztelték a fákat, mint az Ég és a Föld közötti hidakat, amik biztosítják az összeköttetést és az energiaáramlást a két sík között.
Sok nép egy fa ősanyától és egy fa ősapától eredezteti magát. A kelták is azt tartották, hogy a fák az emberek ősei. Legfontosabb fának - a föniciaiakhoz, zsidókhoz, görögökhöz, rómaiakhoz, etruszkokhoz és a germán népekhez hasonlóan - a tölgyet, (daur) a Napnak, azaz az ég istenének növényét tartották. Ereje, magassága, hosszú élettartama és (elsősorban a gall keltáknál) a rajta élősködő, gyógyító erővel bíró fagyöngy a fák királyává tette, de annak is jelentőséget tulajdonítottak, hogy a nyári napfordulókor hozza virágait. Szent helyeik is általában tölgyesekben voltak. Ezek a latin nemus (liget, tisztás) szóból a nemeton (gall), drunemeton (kisázsiai galaták) és nemed (ír) nevet viselték.

A saját nemetonunk területének kiválasztásakor érdemes egy nagyobb tölgyfát keresni, vagy kiválasztani egy öregebb, nagy termetű fát, ami szentélyünk őrzője lehet.
Minden kelta törzsnek vagy törzsszövetségnek saját szent fája - az ír hagyományban bile - volt, ahol a törzs királyait avatták. Ez a fa a törzs területének közepén állt, az egység és a biztonság jelképeként. Ha az ellenség az Élet Fáját (crann bethadh) kidöntötte, ezzel meggyalázta, és romlásba döntötte a népet. A szent fa olyannyira fontos volt, hogy a törzs területének szakrális középpontján álló fafajtából minden csata alkalmával elvittek egy kisebb példányt gyökerestől. Amíg ezt birtokolták, addig erejük biztosított volt.

Amikor a megfelelő fát megtaláltuk, fontos, hogy felmérjük a hely adottságait és eldöntsük, mire van szükségünk a továbbiakban. Egyedül fogunk-e itt dolgozni, vagy nagyobb társaságnak szánjuk a területet, milyen szertartásokat, szellemi gyakorlatokat akarunk tartani, csak szakrális helyszínnek szánjuk-e vagy esetleg ünnepségeket, baráti összejöveteleket is tartanánk-e itt, állandó vagy ideiglenes szentély lesz-e stb?
A druidák minden lehetséges helyszínt az adott energiák (lehetőségek) alapján használtak fel. Elsősorban nem irányítani akarták a helyi erőket, hanem „meglovagolni” azt, ami már ott van.
Nekünk is arra kell törekednünk, hogy ne erőszakoskodjunk a természettel, figyeljünk arra, a területen belül hol, milyen energiákat, érzéseket, gondolatokat érzékelünk. Úgy tekintsünk a helyszínre, mint egy lakásra, amibe éppen beköltözünk és a bútorainkat rendezgetjük. Ne a falakat próbáljuk meg tologatni erőszakkal, hanem az érzéseinkre hagyatkozzunk, és persze ne hagyjuk figyelmen kívül a logikus elrendezést sem. Ahogy egy konyhában is jó, ha a kezünk ügyében vannak a dolgok, a természetben kialakított szentély is tükrözze a praktikusságot és persze a druidák számára fontos harmóniát. Természetesen az sem baj, ha minimális szinten beavatkozunk, néhány követ arrébbteszünk, ösvényt vágunk magunknak, vagy kitisztítjuk a túl gazos részeket. A lényeg, hogy az egyensúlyt fenntartsuk.

Amikor a természetben található energiákkal dolgozunk, arra hagyatkozhatunk, amit egy nálunk hatalmasabb erő a rendelkezésünkre bocsát. Bármit csinálunk, akkor lesz ereje, ha alkalmazkodunk, együtt munkálkodunk a helyi erőkkel, szellemekkel, követjük a természet körforgását, energiáját, és felhasználjuk az őselemek erejét.
A druidák gyakorlati értelemben a Földön, a természeten (nádúir) belül elkülönítették a földet (talam), a követ (cloch), a vizet (uisce), a tengert (muir), a levegőt (aer), a szelet (gaéth), a tüzet (teine) és a lángot (breó). A három legfőbbnek a földet, a vizet és a levegőt tartották, amiket egy különálló, nem földi (azaz szellemi, más valóságból származó) elem, a tűz ('az isteni szikra') hoz mozgásba. Ezt a hármas felosztást és egy középpontot láthatjuk a triskele-ben, ami a druidák egyik legfontosabb szimbóluma volt. A triskele három karja a földet, a vizet és a levegőt jelképezte, míg a közepe a tüzet, ami mozgásban tartja a létezést. Az egyes elemek az emberben is megjelennek. A föld köve a test (corp), az anyag, ami szilárddá tesz, a víz tengere az érzések, a lélek (animm), a lelkek összessége, ahogyan a tenger is a vízcseppek összessége, a levegő szele a sebesen szárnyaló gondolatok (imbráti), a tudatosság, és a tűz lángja a szellem (menme) világossága, a bölcsesség lángja (bréo n-eccna).

A háromkarú spirálnak megfelelően a druida szentélyben központi helyet foglal el a tűz, ekörül pedig a három alapelem, a föld, a víz és a levegő energiáit megtestesítő, funkcióval rendelkező építmények.
Amennyiben nagyobb terület áll a rendelkezésünkre, középen kialakíthatunk egy tűzhelyet, ami elsősorban a szertartási tűz helyszínéül szolgál. Fontos, hogy ebbe ne dobjunk bele semmit azokon a növényeken kívül, amiket áldozásra, imádkozásra vagy bármilyen szakrális célra szánunk.
Ettől a középponttól három irányba helyezkedik el a triskele három karja, azaz a föld területe, a víz területe és a levegő területe. Nem fontos azonos távolságra lenniük a középponttól, hiszen az a lényeg, hogy az adott tér sajátosságait használjuk, azt, ahol a megfelelő energia a legerősebben jelen van, és ahol a leghatékonyabban tud kiteljesedni.
A három vortex forgásának lentről (a föld mélyéből nézve) kell az óra járásának megfelelőnek lennie, a tűznek fentről, az ég irányából. Az egész triskele az óra járásával megegyezően forog. Érdemes nem a betanultakat követni, hanem LÁTNI, megnézni minden adott helyszín személyes jellemzőit, energiamintáit, és ahhoz alkalmazkodni.

A triskele a természet és az energia szimbóluma, nem csak egy ábra, hanem egy mozgásban lévő erő. A középpontja a stabilitás, a fix pont, a tűz, ami forgatja, mozgásban tartja a többi elemet és így magát az életet is. Energetikai értelemben a szentélyünkben is olyan pontot kell találnunk, ami megfelel ennek a jellegnek. Ez lesz a központ. Ezzel ellentétben a három spirálkar mozgásban van, tehát a föld, a víz és a levegő területéhez olyan helyet keressünk, ahol erősen érzékeljük ezt a fajta spirális energiát.

A föld területén lehet egy barlang, de ennek hiányában építhetünk meditációs kunyhót, izzasztókunyhót, vagy hordhatunk oda nagyobb köveket is. Ez lesz az elmélyülés helye. A víz az imák, felajánlások területe, ide egy vízzel teli kőmedencét, vagy egy nagyobb, természetes anyagból készült, időjárásálló tálat helyezzünk. Fontos, hogy a víztartó edény fák alatt álljon, mert a druidák úgy tartották, a természet akkor is folytatja a szertartásunkat, ha mi éppen nem tartózkodunk a közelben. A vízbe hulló falevelek, apró gallyak mind egy-egy imát (kérést, felajánlást, fogadalmat) testesítenek meg, így automatizálva, folytatva korábbi ceremóniánkat.
Fontos, hogy ezektől időnként tisztítsuk meg a vizet, mert a rothadásnak indult levelek már nem szolgálják a céljainkat.
A levegő területére a közösségi helyszíneket, a tanítás, étkezés, szórakozás céljára létesített építményeket (asztalok, padok stb) helyezzük. Amennyiben úgy találjuk kényelmesnek, használhatjuk a központi tüzet is főzésre, de létesíthetünk egy kisebb tűzrakót a levegő területén is, amit ekkor csak erre a célra használjunk (ebbe, a szertartási tűzzel ellentétben minden természetes hulladékot beledobhatunk, pl. a főzés során keletkező zöldségszárakat, kéztörlő papírt stb).
Természetesen a tűz és az egész terület tisztán tartása nagyon fontos, ne dobáljunk el szemetet, és a helyet legalább olyan szinten hagyjuk ott, ahogyan találtuk, de ha lehetőségünk van rá, akkor inkább (fizikailag és energetikai értelemben is) sokkal tisztább állapotban.

A történetek elmondása szerint szentélyeik védelmére a druidák varázslathoz folyamodtak. A celtar egy láthatatlanná tévő köpeny vagy köd volt, amit maguk és szent helyeik köré tudtak idézni. Egy másik elnevezés szerint ez a fe-fiada, ami időnként ráolvasásként, máskor szintén ködként vagy köpenyként jelenik meg az elbeszélésekben. Úgy tartották, minden tündérhely is ilyen fe-fiada-val van körbevéve, hogy az emberi szemek ne érzékelhessék. Időnként a tündérnéptől is hozzá lehetett jutni egy ilyen varázslathoz, ami elsősorban a hősöknek tett jó szolgálatot a csatákban.

Azonban ahhoz, hogy nemetonunk védve legyen, a fe-fiada-nál is fontosabb, hogy úgy bánjunk vele, mint az otthonunkkal. Igyekezzünk önmagunkban és szentélyünkben is rendet tartani, és figyeljünk oda a druidák tanítására: Ahol egyensúly van, oda ne nyúljunk, ahol nincs, ott hozzuk létre.