A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyakorlat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyakorlat. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 15.

Az őselemek mágiája

Az őselemek tisztelete valószínűleg minden kultúra mágikus világképének szerves része volt. A modern mágia gyakorlatában is fontos szerepet játszik a négy alapelem megidézése, a szertartásokon való megszemélyesítése, az elemi szellemek tisztelete. Ahhoz azonban, hogy ezekkel az energiákkal dolgozni tudjunk, nem elég csak a megfelelő idéző pentagramot felrajzolni, vagy az őselemhez tartozó szertartási eszközöket használni. A legfontosabb, hogy önmagunkban ébresszük fel a föld, a víz, a levegő és a tűz erejét és az általuk képviselt tulajdonságokkal fejlesszük személyiségünket.

Ahhoz, hogy elérjük az őselemek szellemeit és életre keltsük azokat saját magunkban is, meg kell tanulnunk a meditációnak egy formáját, ami az asztrális síkra visz el bennünket. Többféle módon is beléphetünk ebbe a világba. A sámánok különféle hallucinogén növényei, a szertartási dobok által okozott révület, vagy a modern meditációs technikák is ezt a célt szolgálják.
Bár ez a sík nagyon képlékeny, találhatunk (és létre is hozhatunk) benne fix pontokat, amikhez bármikor visszatérhetünk. Ilyen lehet egy meditációs kamra, egy szoba, egy hegycsúcs, egy rét, vagy bármi, ami fontos számunkra, és ahonnan indulni szeretnénk, vagy ahol valakivel találkozni szoktunk. Figyeljünk arra, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott állapotban kezdjünk bele a gyakorlatba, mert az asztráltestünkben lévő kiegyensúlyozatlanságok, problémák kivetülhetnek az asztrális síkon, ami megnehezíti a feladat elvégzését.
Az alábbiakban egy lehetséges példát szeretnék bemutatni a kelta mitológiára alapozva, de használhatunk bármilyen, számunkra jelentős helyszínt is. Azért választottam ezt, mert a kelták, és tanítóik, a druidák a nyugati mágikus tradíció meghatározói voltak.

A négy ereklye

Az ír sziget benépesítésének története a Lébor Gabala Eirean, vagyis a Hódítások Könyve hat honfoglalást mesél el. Az egyik honfoglaló nép, a Tuatha dé Danann (Danu istennő népe, más néven Sidhe) Tir na nÓg-ból, a Fiatalság Földjéről érkezett. Hatalmas flottájukkal az égből szálltak alá és Beltane napján, május elsején, egy hegy tetején kötöttek ki a Zöld Sziget Connaught tartományában, majd druidáik mágiája segítségével legyőzték a már ott élőket és birtokba vették a földet, amit jogos örökségüknek tartottak.
Négy ősi városukból négy ereklyét hoztak magukkal. Faliasból Lia Fail-t, vagyis a Végzet Kövét, amit megérkezésük után Tara-ban, az ország közepén helyeztek el. Ez a kő felsikoltott vagy énekelni kezdett, amikor az igazi király ráült (más források szerint már az is elég volt, ha csak a közelébe ért). Goriasból elhozták Sléa Buá-t, a Győzelem Dárdáját, Lugh isten fegyverét, ami arról volt híres, hogy soha nem tévesztette el a célt. Findiasból érkezett velük a Cliamh Solais, a Fény Kardja, Nuada király fegyvere, ami gyógyíthatatlan sebet ejtett áldozatán. Muriasból pedig elhozták Daghda isten Üstjét, amiből soha nem fogyott ki az étel, és senki nem kelhetett fel mellőle addig, amíg jól nem lakott.
A Tuatha dé Danann-t négy druida is elkísérte az utazásra. Faliasból Morfesa, Muriasból Semias, Findiasból Uiscias, Goriasból pedig Esras.
A továbbiakban ezzel a négy ereklyével és a hozzájuk kapcsolódó tanítókkal dolgozunk.

A föld

Falias az északi irány és a föld városa. Innen hozta Danu népe Fál kövét, ami hasonló szerepet töltött be, mint a szakrális királyok szent kövei és koronázási dombjai. Mágikus megfelelője a pentákulum, a szilárdság és a stabilitás jelképe, egy kör alakú falap, melynek egyik oldalán a hexagram, a makrokozmosz, az univerzum és a kozmikusság, másik oldalán a pentagram, az ember, a mikrokozmosz és a mágia szimbóluma található.
A szféra tanítója Morfesa, akivel az alábbi módon találkozhatunk:
Mielőtt elkezdenénk a föld gyakorlatát, üljünk, vagy feküdjünk le kényelmesen. Csukjuk be a szemünket, és lazítsuk el, majd az arcunkat (homlokunkat, állunkat), a fejünket, a nyakunkat, a vállainkat, a karjainkat (felsőkar, könyök, alsókar, csukló, ujjak), a felsőtestünket (mellkas, rekeszizom, has, hátizmok), derekunkat, a csípőnket és a lábainkat (comb, térd, lábszár, boka, lábfej, lábujjak). Segíthetjük az ellazulást egy aurafeltöltéssel is. Gondoljunk arra, ahogy a Koronacsakránkon beáramlik az auránkba egy fehér fény, átjárja az egész testünket és amerre végighalad, nyugalmat sugároz és segít az ellazulásban.
Amikor sikerült a lazító gyakorlat, képzeljük el, hogy egy hegy lábánál állunk. Igyekezzünk minél pontosabb, valóságosabb képet kapni a tájról. Érezzük a lábunk alatt a földet, a fújdogáló szellőt, a madarak csiripelését. Nem a túlzott részletesség a lényeg, hanem az, hogy fixáljuk a tudatunkat ezen az asztrális helyszínen.
Induljunk el felfelé a hegyre. Figyeljük meg útközben a környezetünket, a sziklákat és a földet. Lassan, nyugodtan lépkedjünk felfelé. Mikor felértünk, nézzünk körül. A hegy tetején látunk egy barlangot, lépjünk be. Bent egy nagy kőoltárt találunk, aminek a tetejét föld borítja. A földben egy kis kő van, hasonló, mint a dolmen, ami előtt állunk. Az oltár mellett már vár minket Morfesa, a druida. Köszöntsük, majd kérjük meg, hogy tanítson a föld elemről.
A tanítás nem csak szavakban történhet, figyeljünk minden érzésre, történésre, esetleg emlékképre, ami felmerül bennünk. Amikor végeztünk, fogadjuk be az elem erejét, töltsük fel magunkat az energiával, váljunk eggyé a föld elemmel, majd vegyük le az oltár tetejéről a kis követ. Amint magunkhoz vettük, megjelenik körülöttünk egy földburok, ami a továbbiakban a szilárdságunkat és a kitartásunkat szolgálja majd.
Köszönjünk el, majd térjünk vissza a hegy lábához. Engedjük vissza az erőt a lábunkon keresztül, egészen a szemünkig. Nyissuk ki a szemünket és ha szükséges, jegyezzük le a meditációnkat. A feladatunk ezután, hogy a megszerzett földenergiát a mindennapi életünkben alkalmazzuk, és létrehozzunk egy szilárd alapot.

A szakrális király köve

A királyválasztásnál sokszor játszik szerepet valamiféle szent kő vagy domb. Az Arthur mondakörben a király, Uther Pendragon halála előtt egy sziklába döfte bele az Excaliburt, a mágikus kardot. Csak az lehetett a következő uralkodó, aki ki tudta húzni onnan. A nehéz próbán minden jelentkező elbukott, csak Uther fia, Arthur jeleskedett.

A víz

A nyugat és a víz városa Murias (az óír muir jelentése tenger). Erről a helyről hozta magával Danu népe Daghda üstjét, a bőség, a befogadás, az intuíció szimbólumát, melyből soha nem fogy ki az étel, így szimbolizálja határtalan fantáziánk kimeríthetetlenségét is. Mágikus megfelelője a kehely, a női princípium jelképe.
A város mestere Semias druida megtanítja, hogyan használjuk érzéseinket, megérzéseinket, és segít elsajátítani az energiák és a fizikai szemmel érzékelhetetlen dolgok látását.
A korábbi módon végezzük el a lazító gyakorlatot, majd induljunk el felfelé a hegyre. Útközben figyeljünk a környezetünkre, érezzük a langyos esőcseppeket a bőrünkön. Fent egy erdei tó partján találjuk magunkat. Induljunk el befelé a tiszta, áttetsző vízbe, egészen a mélyéig, ahol egy nagy kőoltár áll. A tetején találjuk a mágikus üstöt. Az oltár mellett ott áll Semias a druidák fehér köpenyében. Kérjük meg, hogy tanítson a vízről. Ezután fogadjuk be az elem erejét, töltsük fel magunkat az energiával és váljunk eggyé a vízzel, majd vegyük fel az üstöt az oltárról. Ekkor megjelenik körülöttünk egy vízburok, ami ezentúl az intuíciónkat erősíti és az érzelmeinket tisztítja majd.

A halál és az újjászületés üstje

Az ősi népek áldozati üstjei, az edények, kelyhek, keresztelőmedencék a halált és az újjászületést, a megtisztulást és a beavatást egyaránt jelképezték, de megfeleltethetők az anyaméhnek is. Jézus földi életének csomópontjait is két fontos kehely jelezte. Az első Mária teste, melyben a szentlélek megmerítkezve megtermékenyítette anyját, a másik, amit Jézus használt az utolsó vacsorán. Az Arthur-mondákban ez a szent Grál, a Krisztus vérét felfogó edény.
A görög és a kelta mitológia üstjei is a harcosok, istenek újjászületését segítették elő. A papok vagy papnők beletették és megfőzték a halottakat, hogy azok új életre kelve szálljanak elő belőle. A híres Gundstrup üst egyik domborműve is ezt ábrázolja.

A levegő

A levegő és a kelet városa Findias (find, finn jelentése világos, tiszta). Innen származik Cliamh Solais (vagy Freagarthach, a Válaszoló), a Fény Kardja. A kétélű kard a szellem, az értelem, a gondolat, az ügyesség és a döntés jelképe. A ceremoniális mágiában ezt az elemet a pálca képviseli, mely megegyezik a boszorkányok seprűjével, a sámánok létrájával (lovával) és általában véve a Világfával.
Uiscias druida megmutatja a szellem világosságát, a bölcs döntéseket, rávilágít hibáinkra, erényeinkre. Végezzük el a lazítást, majd képzeljük el, hogy egy hegy lábánál állunk. Érezzük a levegő mozgását, és figyeljük meg a fák hajladozását. Induljunk el a felhőkbe vesző hegycsúcsig. A felhők fölé érve nézzünk körül. Itt áll egy nagy kőoltár, aminek a tetejét egy kékes levegőgömb borítja. A gömbben meglátjuk a mágikus kardot. Az oltár mellett ott áll Uiscias a druida. Kérjük meg, hogy tanítson a levegőről. Ezután fogadjuk be az elem erejét, töltsük fel magunkat az energiával és váljunk eggyé az őselemmel, majd vegyük ki a kardot a gömbből. Ekkor megjelenik körülöttünk egy levegőburok, ami ezentúl a szellemi energiáink feltöltését és a gondolataink tisztítását szolgálja majd.

A hatalom botja

A botok a kiválasztottságot, a hatalmat és a beavatottságot jelképezik, hasonlóan az uralkodói jogarhoz. A bölcsek botja a tudás szimbóluma. Az öreg ember képében jelentkező tanító erre támaszkodik, mint világtörvényre. Hermész botján, a szárnyas kaduceuson végigtekeredő két kígyó az erő semlegességét és dualitását jelképezi. A papi botok és az ószövetségi pásztorbotok a római főaugurok botjaiból származtathatók, mellyel az eget osztották szférákra. A kiválasztottak kezében gyakran a kizöldülő bot jelezte az isteni adományt. A kőkorszakból számos csontból, szarvból, agancsból készült bot, pálca, jogar maradt ránk, ezeket valószínűleg a varázslók és törzsfők használták.

A tűz

A tűz és a dél városa Gorias, innen származik Sléa Buá, Lugh isten mágikus dárdája. Ez az elem a teremtő erő, az akarat, a határozottság, a vezetés, az uralkodás szimbóluma. A szertartásokon a tőr a termékeny férfierőt jeleníti meg, mint phallikus jelkép. A mágus ennek segítségével koncentrálja akaratát, mintegy "újrajátszva" a Teremtést. Ez az őselem a szikra, az Ige, mely a teremtés folyamatában a nem megnyilvánult Istenségből létrehozta a megnyilvánult világot. Aktív, kiáradó, pozitív teremtő erő.
Gorias tanítómestere Esras, az ő feladata, hogy megismertessen minket ezzel a hatalmas teremtő erővel, és megtanítsa magunkba fogadni az energiát.
A szokásos lazítás után képzeljük el, hogy egy hegy lábánál állunk. Vakít a fény és kellemes meleg van. Induljunk el felfelé a hegyre. A hegy tetején áll egy dolmen, aminek a tetejét lángoló tűz borítja. A tűzben meglátjuk a mágikus dárdát. Az oltár mellett ott áll Esras, a druida. Kérjük meg, hogy tanítson a tűzről. Ezután fogadjuk be az elem erejét, töltsük fel magunkat az energiával és váljunk eggyé a tűzzel. Mikor ez sikerült, vegyük ki a dárdát a lángokból. Amint magunkhoz vettük, megjelenik körülöttünk egy tűzburok, ami ezentúl az erőnket és a védelmünket szolgálja majd.

Az áldozati tőr

A tőröket régen áldozatok bemutatásánál használták. A maják és a druidák szertartásainál, és a tibetieknél is fontos szerepet töltött be. A purbu-ról, a tibeti áldozókésről úgy tartják, megöli a hitetlenséget és végez az ártó szellemekkel, démonokkal is. A későbbiekben a keresztény szimbolikában is feltűnik, mint a Jézust megsebző fegyver, vagyis a Végzet Lándzsája.


A négy város druidáitól tanultak együtt adják ki az ötödik elemet, (szanszkrit kifejezéssel) az akasha-t. Ennek segítségével magasabb szintre emelhetjük mágikus tanulmányainkat, amiben segítségünkre van a szilárdság, az intuíció, a tudás és az akarat. Ha bármikor szükségét érezzük, visszamehetünk tanítóinkhoz, hogy újabb szintjeit ismerjük meg az egyes elemeknek és ezáltal önmagunknak.

Nayah

(Hihetetlen Magazin)

A bárdok mágiája

A zene megváltoztatja a tudatállapotunkat, felszínre hozza vagy elmélyíti érzéseinket, megnyugtat vagy éppen zavart okoz, de mindenképpen valamilyen hatást gyakorol ránk. Az ősi kultúrák sámánjainak, mágusainak, papjainak körében a zene és a különféle hangok tudatmódosító hatása ismert és alkalmazott tudás volt. A legtöbb mágikus rendszerben ezek a technikák manapság is nagyon fontos szerepet játszanak a magasabb tudatállapotok elérésében, a belső erőközpontok, csakrák megnyitásában, aktiválásában. Van, hogy ezeket a hatásokat hangszerekkel, máskor bizonyos szavak vagy az istenek neveinek speciális kiejtésével, rezegtetésével, kántálásával érik el.

Az ókori kelták mágusai, a druidák, a bárdok és a filik is előszeretettel alkalmazták gyakorlatukban a hangok rezgéseit.
A zene mágiájának talán legismertebb művelői a bárdok, vagyis a kelták vándorénekesei voltak. A hallgatóság elbájolása, az emberek figyelmének összpontosítása és a szórakoztatás mellett az ő feladatuk volt megőrizni az ősi tudást és továbbvinni a régi történeteket. A családfők és a királyok előszeretettel alkalmazták és nagy becsben tartották őket, amiért a bárdok megbízóik hírnevét dicsőítették dalaikban. Kiváltságos pozíciójuk révén sokan politikai kémkedést is folytattak, híreket hoztak és vittek és amerre útjuk során megfordultak, a kíváncsi nép mindenhol figyelmesen hallgatta szavaikat. Énekeiket általában húros hangszeren, legtöbbször kis kézi hárfán kísérték, ami ma is Írország egyik jelképének számít.

A varázslatos hárfa

Egy ír monda szerint az első hárfát egy óriás fedezte fel. Mindez még a világok hajnalán történt, mikor csak egy pár élt a földön. Boldogok voltak egymással, naphosszat rendezgették a hegyeket, folyókat, tengereket a földön, leterítették a mezőket és tavakat alkottak. Történt egyszer, hogy az asszony, aki jó feleség volt ugyan, ám egy kissé pörlekedő, összeveszett az urával egy kis apróságon. Szó szót követett, mígnem az asszony mérgében földhöz vágta a kezében tartott hegyet és dúlva-fúlva elrohant. Üldögélt egy ideig az óriás, élvezte a nyugalmat és a csendet, ám egy idő után furcsa fájdalmat érzett a szívében. Felkerekedett, hogy a felesége után eredjen. Követte az óriásasszony nyomait, sok-sok évezreden keresztül, mígnem megtalálta. Egy távoli tenger partján aludt, és még akkor sem ébredt fel, mikor a férje odaért mellé. Leült az óriás, várakozott, ám valahogy ő is álomba szenderült. Előbb ébredt a nőnél, és elindult, hogy kiderítse a hirtelen álmosság okát. Ahogy sétált a parton, egy óriási hal csontvázára lett figyelmes, amire a béldarabok és az inak feszesen rá voltak tapadva. A szél járt ki-be a kifeszített húrok között és olyan andalítóan muzsikált, hogy a férfi újfent elálmosodott. Felkapta az óriási hangszert és sietve ment ébreszteni a feleségét. Miután jól kiveszekedték magukat, kibékülve indultak hazafelé. Azóta, ha az asszony pörölni kezdene, az óriás csak előveszi az első hárfát, játszani kezd és a felesége azon nyomban mély álomba szenderül.

Egy másik történet szerint Dagda, az írek főistene teremtett egy hárfát, hárfással együtt. Mikor a zenész felesége az első gyermekét szülte, szomorú volt. A férje játszani kezdett, és a húr átvette az asszony érzéseit. Ez lett a fájdalom húrja. A második gyermek születésekor az asszony boldog volt és kacagott, így a második húr a vidámságé lett. Az asszony a harmadik gyerek szülése közben elaludt, nem érzett semmit. Ekkor jött létre a nyugalom és a halál húrja. A hangszeren a hárfás nem szólaltathatta meg az összeset egyszerre, mert akkor felcsendült volna a tökéletesség hangja, ami mindent megsemmisít. A férfi mindhárom fiából hárfás lett, akiket szüleik három irányba küldtek tanulni, hogy soha ne találkozzanak, mert mindegyikük csak a saját dallamát tudta játszani. A zenészek egy esküvőn jöttek össze, de nem ismerték fel egymást. Mikor elkezdtek játszani, alapjaiban fordították fel a világot. A hárfák vésetei életre keltek és mire egymást elpusztították, a connaught-i harcosok is holtan hevertek körülöttük. Ezután Dagda is csak akkor vette elő híres hangszerét legközelebb, mikor az istenek győzelmet arattak a Magh Tuiredh-i csatában.

A hárfa mellett a bárdok és a filik többféle hangszeren is megtanultak játszani. Ismerték a sípot, a pánsípot, a dobot és használtak egy kis csengettyűs faágat is, mellyel egyrészt a bárd jelenlétét, másrészt a közelgő előadás, szertartás kezdetét jelezték. Nagy valószínűség szerint a különféle hangszereket váltogatták, attól függően, milyen hatást szerettek volna elérni, vagy milyen energiát akartak közvetíteni a hallgatóság felé. 
 
Ogham kövek



A régi történetek az Ogham írás feltalálását a bölcsesség és az ékesszólás istenének, Oghma-nak tulajdonították. Ogham jeleket főként Írországban és Walesben - ott is az írek lakta területeken - találtak nagy számban, kövek sarkára vésve. Írország, Wales és a Man sziget délnyugati részén (a mitológiában mindig ez a halál területe, itt lehet átjutni a túlvilágra), a hegyes területeken és Cork megyében fordulnak elő nagy számban.


Látogatás a tündérvilágba

A hangszerek mágikus tulajdonságait és használóik varázslói képességét a kelták soha nem vitatták, sőt, meg voltak győződve arról, hogy a bárdok a sidhekbe, vagyis a tündérdombokba járnak, ahol a tündérnép oktatja őket a zene tudományára.
A kelta mondákban a nagy hírű bárdok is gyakran tettek utazásokat a túlvilágra, hogy onnan visszatérve, az isteni (vagy tündéri) erő által megszállva alkossák költeményeiket. Mikor awen, a múzsa megihlette őket, természetfeletti erővel, látnoki képességgel megáldva térhettek vissza földi otthonukba.

A történetek szerint a Tuatha Dé Danann, vagyis Danu istennő népe, az írek istenei (a későbbi tündérek) hozták magukkal a zene és a költészet mágikus tudományát, amit északon tanultak egy ismeretlen, varázserővel bíró néptől, ám ők is olyan hatalmas tudásnak tartották, hogy csak egyes kiválasztott emberekkel voltak hajlandóak megosztani.
A tündérek birodalmában, Tir Na n-Og-ban, vagyis az Örök Fiatalság Földjén állandóan folyt a mulatság. Az oda tévedt harcosok egész nap vadásztak, ettek, ittak és szép asszonyokkal játszadoztak, majd amikor megelégelték a lakomákat, dalokkal és táncokkal szórakoztatták egymást. Amikor erről a csodás vidékről hazatértek, már nem csak harcosok, hanem költők és zenészek is lettek egy személyben.
Azok a kiválasztottak, akik bebocsátást nyertek ezekre a varázslatos földekre, és ott megfeleltek a tündérek feltételeinek, általában egy mágikus erejű hangszert is kaptak tanítóiktól. Kétszer vagy háromszor is többet élhettek, mint a többi ember, ám súlyos árat kellett fizetniük a tudásért. Amikor tündérhonból visszatértek a földi világba, általában púposok, sánták vagy vakok lettek, ám amíg varázslatos hangszerükön játszottak, az emberek hibátlan testűnek látták őket.
Persze a legtöbben nem juthattak el Tündérországba. A nyugati szigeteken élő bárdok ezért sokszor úgy tanulták a tündérek zenéjét, hogy éjjelente kiültek a tengerpartra és hallgatták a Túlvilágról átszűrődő dallamokat. Úgy tartották, aki egyszer hallotta, soha többé nem tudta elfelejteni ezeket a varázslatos hangokat.

A tündérek tánca



A tündérek nem csak dalokkal csábították az embereket, hanem időnként átjöttek a földi világba táncolni is. Mivel itt nem anyagtalanul ropták, ezért mindig elnyűtték a cipőiket, amiket azután az apró segítőik, a leprechaun-ok javítottak meg. Aki egy ilyen mulatozásuk során a tündérek zenéjét meghallotta, azonnal a dalnak megfelelő táncra perdült és alig tudta abbahagyni.

A tánc varázslata és jövendölő szerepe még az 1950-es években is élt Írországban. Samhain-kor a fiatalok az egyik faluból áttáncoltak a legközelebbi faluba, miközben az öregek figyelték őket és a végén kiválasztották a legszebben táncoló és a leggyorsabban célba érő párt. Úgy tartották, akik megnyerik ezt a versengést, egy éven belül összeházasodnak.


Mágikus költemények

A bárdok zenéje és költészete egyaránt mágikus mesterségnek számított. Mindkettőt alkalmasnak tartották az életadásra, a gyógyításra és halál okozására is. Úgy vélték, a dallam és a ritmus rezgése fellazítja a mágia szövetét, és így akadálytalanul áramolhatnak a megfelelő információk, kérések, átkok.
Háromféle dalt különböztettek meg. A vidám (ide tartoztak a harci indulók is), a szerelmes (és szomorú) dalok, és az altatók - amik nagy erejüknél fogva örök álomba is ringathatták a gyanútlan hallgatót - mind nagy erővel rendelkeztek.
Egyik fontos varázsdaluk az aer volt. Akivel szemben alkalmazták, felkészülhetett a legrosszabbra. Keléseket, pattanásokat rosszabb esetben halált is okozhattak vele annak, akire megharagudtak.
Tudományuk másik fontos eleme volt az ail-geis, ami egy olyan kérés volt, amit teljesítenie kellett annak, akihez intézték. Ha valaki volt olyan merész, hogy ezt megtagadja, megfosztatott becsületétől és gúnyolódás céltáblája lett.

Írország négy tartományában egy-egy bárdközpont és több kisebb bárdház létezett. A Munsterben lévő központban az altatót, Lensterben a szerelmes és szomorú dalokat, Ulsterben a vidám és harci dalokat, Connaughtban pedig a szatirikus énekeket tanították. Egy igazi bárdnak végig kellett járnia mind a négy iskolát, hogy sikeres tanulmányai fejében megkapja mind a négy megkülönböztető szalagot.
A költők nagy versenyeken mérték össze tudásukat, ami jó alkalmat kínált a vásárokra, a harcosok és kocsihajtók próbájára, a mulatozásra. Az énekmondók hangszeren is játszhattak, de ez nem volt számukra kötelező. Olyan bárd is akadt, aki kellő énekhang híján csak beszélt és azzal is remekül elboldogult. Minden dalukat memorizálták, így akár több száz hosszú költeményt is fejben kellett tartaniuk.
A bárdokat útjuk során mindenhol különleges bánásmódban részesítették. Ha megsértették őket teljes joggal írhatták meg az illetőnek szánt szatirikus költeményt, ami több generáción keresztül csorbította a sértegető fél hírnevét. A kelta nép a glam dicin, vagyis a ráolvasó ének erejétől rettegve jobban félt a bárdoktól, mint a harcosoktól.
A költők megkülönböztető jelzésként általában hajukat egy "bárdszalaggal" összefogva viselték, így útjuk során mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy ha nem akarnak átkot a fejükre, akkor kellő tisztelettel bánjanak velük.

Bárdok a harcmezőn



A harcos bárdok versbe szedett mágikus énekekkel segítették a sereget. Nem fogtak fegyvert, csak mágiával harcoltak. Dallamvezetésük kacskaringósságával igyekeztek kikerülni az ellenség mágikus védelmét. A skótok híres hangszere a duda szolgálta a védelem megalapozását és fanatizálta a harcosokat. Elnyomta az ellenséges sereg harcosainak énekét, ami nagy előnynek számított, miután a keltáknál rossz előjel volt, ha egy harcos meghallotta az ellenség mágikus dalait. Számára a csata valószínűleg halállal végződött.  

A bárdokhoz hasonlóan a druidák is használták a hangok erejét. Az ő feladatuk azonban nem a történetmondás volt. Kelta területeken és egyes Wicca covenek szertartásaiban manapság is nyomon követhető a nap köszöntésének szokása, mely az ókori kelta törzsek druidáinak hagyományaiból ered. A törzs fődruidája énekkel köszöntötte a túlvilágról visszatérő, felkelő napot, majd naplementekor szintén dallal búcsúztatta.
Mágikus kántálásuk, az amrun segítségével isteneik nevének ismételgetésével az azokban rejtező erőt hozták felszínre, hogy növeljék saját belső erejüket. A fák hangjainak segítségével pedig beléphettek a valóság magasabb szféráiba és a sámánokhoz hasonlóan utazásokat tehettek más világokba.

A fák hangjai

A fák ábécéje, az Ogham a latin ábécén alapuló rovásírás. Eredetileg 20 jelből állt, a modernizált változata 25-ből. Bizonyíthatóan csak a IV. században kezdték el használni az általunk ismert formában, de valószínűsíthető, hogy az már egy sokkal régebbi mágikus rendszer folytatása volt. Egy XII. századi könyv szerint az ogham írásnak több jelentése lehetett. Valószínűleg köze volt az időszámításhoz, dallamok leírásához, jogi- és szertartási szövegek jegyzéséhez, és akár kézzel el is lehetett mutogatni a jeleket. Egyes feltételezések szerint minden ogham jelnek volt egy megfelelője a hárfán is. Az adott hang (vagy húr) megszólaltatása megfelelt a hozzá tartozó ogham hang kiejtésének és a jel által szimbolizált szféra megidézésének.

A kelták varázstudói különleges figyelmet fordítottak a természetre, és a fákhoz is különböző hangokat társítottak. Az ogham ábécé egyes jelei is fákról (illetve egyéb növényekről) lettek elnevezve.
A fák hangjainak megismeréséhez azonban nem elég csak az ogham ábécé jeleit tanulmányozni. Egy fa mellett kezdjünk el valamilyen hangszeren játszani és figyeljünk. A növény a saját 'lélek-hangját' elnyeli, és egy energiamintát küld válaszul, ami által kapcsolatba kerülhetünk a 'fa szellemével'.
Ezzel a gyakorlattal fejleszthetjük szellemi látásunkat, és közelebb kerülhetünk egy majdnem feledésbe merült tudáshoz, ami segít abban, hogy visszataláljunk az elvesztett harmóniához.

Nayah

(Hihetetlen Magazin)

2011. július 24.

Gyógyítás illóolajokkal

A különféle illatos növényeket már az ókori Egyiptomban is előszeretettel alkalmazták. Vallási szertartásokhoz füstölők, a testük és szellemük frissen tartására pedig olajok, illatosítók, parfümök és fürdők formájában. A balzsamozók mirhát, cédrust, kakukkfüvet, fahéjat, szantált tettek az eltávolított belső szervek helyére, a távolkeleten pedig tömjént égettek a szertartásokon. Kínában jázminolajat használtak illatosításra, és jázminfüstölőt a temetési szertartásokon. Az isteneknek felajánlott áldozattól egészen a démonok távoltartásáig mindenhol hasznát vették.
Az ókori civilizációk hanyatlásával az illóolajok alkalmazása is háttérbe szorult, de később a kereskedőknek és a gyarmatosításoknak köszönhetően egész Európában nagyon kedveltek lettek. A tudomány fejlődése, az olcsón előállítható, mesterséges illatok látszólag kiváltották a természetes növényi anyagokat, ám azok gyógyításra alkalmatlanok, így a természetes szerek újra kezdenek bekerülni a köztudatba.

Gyógyítás illóolajokkal

Ánizs (Pimpinella anisum):

-emésztési zavarok, köhögés, menstruációs panaszok
-párologtatással, bedörzsöléssel, szájöblítéssel

Bazsalikom (Ocimum basilicum):

-emlékezőképesség gyengülése, szellemi fáradtság, menstruációs panaszok,
emésztési zavarok
-párologtatással, bedörzsöléssel, fürdővízben
-keverhető bargamottal, gerániummal
-nem alkalmazható érzékeny bőrre, terhesség alatt, epilepsziásnál

Bergamott (Citrus bergamia):

-depresszió, emésztési zavarok, légfrissítés
-párologtatással, bedörzsöléssel
-keverhető ciprussal, jázminnal, levendulával, narancsvirággal
-nem alkalmazható érzékeny bőrre

Boróka (Juniperus communis):

-stressz, bőrápolás, menstruációs panaszok, narancsbőr, reuma
-párologtatással, fürdővízbe, bedörzsöléssel
-keverhető levendulával, ciprussal, szantállal
-nem alkalmazható epilepsziásnál, terhességnél

Bors (Piper nigrum):

-kedvetlenség, emésztési zavarok, izomfájás, reuma
-párologtatás, bedörzsölés, fürdő
-keverhető szantállal

Borsmenta (Mentha piperita):

-depresszió, fejfájás, izomfájás, megfázás, migrén, légfrissítés, rovarriasztás
-párologtatás, fürdő, bedörzsölés, inhalálás, borogatás, szájöblítés, illatszer
-keverhető rozmaringgal
-nem alkalmazható érzékeny bőrre, lefekvés előtt

Cédrusfa (Cedrus atlantica):

-ingerültség, stressz, bőrprobléma, hajhullás, korpásodás, megfázás,
rovarriasztás
-párologtatás, fürdő, bedörzsölés
-keverhető rozmaringgal, narancsvirággal, borókával, bergamottal, jázminnal,
ciprussal
-nem alkalmazható terhességnél, epilepsziásnál

Ciprus (Cupressus sempervirens):

-feszültség, klimax, köhögés, megfázás, reuma, visszérprobléma
-párologtatás, fürdő, bedörzsölés
-keverhető borókával, erdei fenyővel, levendulával, szantállal
-nem alkalmazható epilepsziánál

Citrom (Citrus limon):

-feszültség, szellemi fáradtság, fejfájás, emésztési problémák, megfázás,
visszérpanaszok, rovarriasztás, szagtalanítás
-párologtatás, inhalálás, fürdő, bedörzsölés
-keverhető narancsvirággal, eukaliptusszal, levendulával
nem alkalmazható érzékeny bőrre

Citromfü (Melissa officinalis):

-nyugtalanság, klimax, szorongás, emésztési zavarok, fejfájás, korpásodás,
köhögés, reuma
-párologtatás, bedörzsölés, fürdő
keverhető gerániummal, ilang-ilanggal, levendulával, narancsvirággal
nem alkalmazható érzékeny bőrre

Erdei fenyő (Pinus silvestris):

--idegfeszültség, köhögés, megfázás, reuma, szagtalanítás
-párologtatás, fürdő, inhalálás
-keverhető cédrusfával, muskotályzsályával, rozmaringgal
- nem alkalmazható érzékeny bőrre, és töményen, csak higítva!

Eukaliptusz (Eucalyptus globulus):

-depresszió, köhögés, migrén, megfázás, reuma, rovarriasztás
-párologtatás, bedörzsölés, inhalálás, fürdő, borogatás
-keverhető erdei fenyővel, levendulával

Édeskömény (Foeniculum vulgare):

-klimex, emésztési zavarok, köhögés, szélhajtás
-párologtatás, inhalálás, bedörzsölés, fürdő, szájöblítés
keverhető gerániummal, levendulával, szantállal
nem alkalmazható epilepsziásnál

Fahéj (Cinnamomum cassia):

-depresszió, feszültség, impotencia, emésztési zavarok, megfázás,
menstruációs panaszok
-párologtatás, inhalálás, bedörzsölés, fürdő, szájöblítés
-keverhető mandarinnal
nem alkalmazható érzékeny bőrre

Geránium (Pelargonium odoratissimum):

-feszültség, impotencia, klimax, stressz, bőrápolás
-párologtatás, fürdő, bedörzsölés, borogatás, szájöblítés, illatszer
-keverhető bazsalikommal, bergamottal, citrommal, naranccsal

Grapefruit (Citrus paradisi):

-kimerültség, szellemi fáradtság, emésztési zavarok, narancsbőr, légfrissítés
-párologtatás, bedörzsölés
-keverhető ciprussal, kámforral, levendulával, rózsafával
-nem alkalmazható érzékeny bőrre

Ilang-Ilang (Cananga odorata):

-álmatlanság, depresszió, impotencia, menstruációs zavarok, magas
vérnyomás
-párologtatás, fürdő, bedörzsölés, illatszer
-keverhető jázminnal, szantállal
-nam alkalmazható alacsony vérnyomás esetén

Jázmin (Jasminus officinalis):

-depresszió, feszültség, impotencia, menstruáció panaszok
-párologtatás, fürdő, illatszer
-keverhető bergamottal, borssal, citrommal, naranccsal, rózsafával

Kakukkfü (Thymus vulgaris):

-idegesség, kimerültség, bőrápolás, emésztési zavarok, köhögés, reuma
-párologtaás, bedörzsölés, szájöblítés, lemosás, borogatás
-keverhető bergamottal, citrommal, citromfüvel, rozmaringgal
-nem alkalmazható epilepsziánál, terhességnél, magas vérnyomásnál

Kamilla (Matricaria chamomilla):

-álmatlanság, depresszió, fejfájás, nyugtalanság, emésztési zavarok,
megfázás, menstruációs panaszok
-borogatás, bedörzsölés, fürdő
-keverhető gerániummal, levendulával, pacsulival
-nem alkalmazható terhességnél

Kámfor (Cinnamomum camphora):

-álmatlanság, depresszió, izomfájás, megfázás, reuma
-párologtatás, fürdő, bedörzsölés, inhalálás
-keverhető borsosmentával, citrommal, grapefruittal
-nem alkalmazható epilepsziánál, magas vérnyomás esetén

Kubebabors (Litsea cubeba):

-köhögés, megfázás, sdzagtalanítás
-párologtatás, fürdő, bedörzsölés
-keverhető citrommal
-nem alkalmazható érzékeny bőrre

Levendula (Lavandula officinalis):

-álmatlanság, klimax, nyugtalanság, bőrápolás, fejfájás, magas vérnyomás,
reuma, rovarriasztás
-párologtatás, bedörzsölés, fürdő, illatszer
-keverhető citrommal, erdei fenyővel, muskotályzályával, pacsulival,
rozmaringgal

Majoránna (Origanum majorana):

-álmatlanság, feszültség, emésztési zavarok, izomfájdalom, köhögés, magas
vérnyomás, reuma
-párologtatás, bedörzsölés, fürdő
-keverhető bergamottal, levendulával, rozmaringgal
-nem alkalmazható terhességnél

Mandarin (Citrus reticulata):

-depresszió, idegesség, szellemi fáradtság, emésztési zavarok, izomgörcs
-párologtatás, inhalálás, fürdő, bedörzsölés, illatszer
-keverhető fahéjjal

Mirtusz (Myrtus communis):

-szellemi fáradtság, bőrápolás, reuma, szagtalanítás
-lemosás, inhalálás, szájöblítés, párologtatás, bedörzsölés
-keverhető levendulával

Muskotályzsálya (Salvia sclarea):

-depresszió, klimax, stressz, korpásodás, menstruációs zavarok, magas
vérnyomás, szagtalanítás, érdeklődés felkeltése
-párologtatás, borogatás, fürdő, bedörzsölés
-keverhető borókával, citrommal, gerániummal, jázminnal, levendulával
-nem alkalmazható epilepsziánál, terhességnél, alkohol fogyasztással

Narancs (Citrus aurantium):

-feszültség, stressz, bőrápolás, emésztési zavarok, megfázás, szagtalanítás
-fürdő, párologtatás, bedörzsölés, szájöblítés
-keverhető bergamottal, citromfüvel, rózsafával

Narancsvirág (Citrus aurantium amara):

-álmatlanság, depresszió, impotencia, nyugtalanság, bőrápolás, emésztési
zavarok, fejfájás
-párologtatás, bedörzsölés, fürdő, illatszer
-keverhető gerániummal, levendulával, muskotályzsályával

Pacsuli (Pogostemon patchouli):

-depresszió, impotencia, szellemi fáradtság, bőrápolás, narancsbőr,
rovarriasztás, szagtalanítás
-párologtatás, bedörzsölés, fürdő
-keverhető bergamottal, erdei fenyővel, gerániummal, narancsvirággal

Római Kamilla (Anthemis nobilis):

-feszültség, klimax, stressz, izomgörcs, menstruációs panaszok
-párologtatsá, fürdő, bedörzsölés, borogatás
-keverhető gerániummal, pacsulival, levendulával
-nem alkalmazható terhességnél

Rozmaring (Rosnarinus officinalis):

-emlékezőképesség gyengülése, stressz, emésztési zavarok, reuma,
korpásodás, köhögés, megfázás
-inhalálás, párologtatás, bedörzsölés, fürdő, borogatás
-keverhető bazsalikommal, borsosmentával, cédrusfával, levendulával
-nem alkalmazható terhességnél, epilepsziánál

Rózsafa (Aniba rosae odora):

-álmatlanság, feszültség, lehangoltság, bőrápolás, emésztési zavarok, fejfájás
-párologtatás, fürdő, bedörzsölés
-keverhető naranccsal, gerániummal, grapefruittal

Szantálfa (Santalum album):

-depresszió, feszültség, impotencia, klimax, bőrápolás, emésztési zavarok,
megfázás
-párologtatás, fürdő, bedörzsölés, inhalálás, szájöblítés, borogatás
-keverhető borssal, ciprussal, ilang-ilanggal, narancsvirággal

Szegfüszeg (Eugenia caryophyllata):

-feszültség, impotencia, kimerültség, fogfájás, izomgörcs, megfázás, reuma,
rovarriasztás
-párologtatás, bedörzsölés, szájöblítés, borogatás
-keverhető borsosmentával, édesköménnyel

Teafa (Melaleuca alternifolia):

-szellemi fáradtság, bőrápolás, lábgombásodás, megfázás, rovarcsípés
-párologtatás, inhalálás, szájöblítés, fürdő, bedörzsölés
-keverhető citrommal, levendulával


Felhasználás

-Bedörzsölés:

10-15 csepp illóolajhoz 50 ml növényi olaj

-Párologtatás:

aromalámpába vagy párologtatóba 6-8 csepp illóolaj

-Fürdő:

5-10 csepp illóolaj mézben vagy tejben oldva a fürdővízbe

-Inhalálás:

2-3 csepp illóolaj 1 liter forrásban lévő vízbe, gőzöket belélegezni

-Borogatás:

meleg borogatás a krónikus, visszatérő tünetekre, hideg a hirtelen fellépő
panaszokra
4-5 csepp illóolaj vízbe, puha ruhadarabot belemártani

-Szájöblítés:

1-2 csepp olaj egy pohár vízbe, fogmosás után

-Illatszer:

10-15 csepp olaj 100 ml alkoholba

-Belsőleg:

1-2 csepp mézben vagy tejben oldva

Növénygyűjtés kezdőknek

A gyógynövények és a vadon termő, ehető növények felismeréséhez sok időt kell tölteni a természetben, de az se keseredjen el, akinek erre éppen nincs lehetősége. Kezdetben az is elég lehet, ha elolvasunk néhány határozókönyvet, nézegetjük a képeket, ismerkedünk a növényekkel. Ha valamiről úgy gondoljuk, ismerősnek tűnik, láttuk a környéken, ellenőrizzük, de arra figyeljünk, hogy autóutak és forgalmas helyek mellől, vegyszerezett területekről akkor se gyűjtsünk be semmit, ha amúgy szépnek látszik, mert méreganyagok rakódhatnak le a növényekben. Ekkor csak a beazonosítás legyen a célunk.

Amikor már van elég alap tudásunk az olvasgatástól, a kirándulások alkalmával vigyünk magunkkal egy lehetőleg fotókkal illusztrált határozót, így nem kell feleslegesen letépni valamit és otthon beazonosítani, hanem azonnal ki tudjuk keresni és ellenőrizni. Ez mindenképpen könnyebb, mint egy elszáradt, fonnyadt növényről megállapítani a jellemzőit.
Figyeljünk a könyv által említett hasonló (esetleg mérgező) növényekre, különösen a gombákkal legyünk óvatosak. Amiben teljesen biztosak vagyunk, azt szedjük le és próbáljuk ki otthon.

Túrázáskor nem kell minden növénynél megállni és a könyvben keresni, inkább azzal foglalkozzunk, amin megakad a szemünk, ami ismerősnek tűnik a könyvekből, így sokkal több sikerélményünk lesz, mint ha mindent megpróbálnánk beazonosítani.
A jó lelőhelyeket érdemes megjegyezni, és persze a gyűjtés időpontját is írjuk fel. Évente menjünk vissza a területre és figyeljük meg a változásokat.
A
természet nem piac, ahol bármikor bármit megkaphatunk. Alkalmazkodnunk kell és azzal dolgozni, ami éppen van. Nem minden területen terem ugyanabból a növényből a következő évben is (vagy nem annyi, mint korábban), van, amikor más a domináns, majd a következő évben visszatér az előző.
Amikor sokat gyűjtünk abból, amit szeretünk, érdemes valamilyen eljárással tartósítani. Legjobb a fagyasztás, gombáknál és fűszernövényeknél egyaránt működik, de akár a bogyósokat is elrakhatjuk télire ezzel a módszerrel pl. teának. A gyümölcsökből készíthetünk gyógyborokat, pálinkákat, a legtöbb gombát pedig száríthatjuk is.

A másik lehetőség, hogy könnyen felismerhető növényekkel kezdjük az ismerkedést.
Az egyik ilyen a kora tavasszal, február-március környékén megjelenő vadsnidling. Többnyire erdei utak mellett lehet vele találkozni, messziről úgy néz ki, mintha fűcsomók lennének, de más árnyalatúak, és persze az illatuk is elárulja őket. Kihúzva látszanak a kis fehér hagymák is.
Könnyen felismerhető még pl. a csalán, a kerek repkény, a gyermekláncfű, a fekete bodza, a som, a fehér libatop, a mezei zsálya, a csabaíre, a vadrózsa (csipkerózsa), az erdei szamóca, a galagonya, a mahónia, a földiszeder, az eperfa, a tyúkhúr, a kakukkfű, a salátaboglárka, a mogyorós lednek, a porcsin, az ibolya, a mezei katáng (cikória), a csicsóka. Gombák közül a késői laska meg úgy általában a laskafélék, a pöfetegek, a fenyőtinóru, a júdásfül (ezt legjobb szárítani), a gyapjas tintagomba. a kucsmagombák stb.

Amennyiben van kertünk, hagyjunk meg egy részt gondozatlanul és figyeljük meg, milyen növények jelennek meg a területen maguktól. Amit felismerni vélünk, azt pontosan azonosítsuk be, nézzük meg a hatásait, az analógiáit, így arról is képet kaphatunk, a természet mire akar figyelmeztetni, mivel akar gyógyítani bennünket. Hónapról hónapra kövessük a változásokat nem csak a kertben, hanem a saját egészségi- és lelkiállapotunkban is, hiszen ez a terület rólunk is árulkodik. Ami megjelenik, arra szükségünk lehet.

Létesíthetünk gyógynövénykertet is, amibe akár vadon szedett gyökeres növényeket is megpróbálhatunk betelepíteni.


Ajánlott irodalom:

Magyar könyvklub: Bogyósok, vadon termő zöldségnövények, gyógynövények
Thomas Laessoe: Határozó kézikönyvek: Gombák (Képes ismertető több mint 500 gombáról)

2011. július 23.

A druida szentély

Ahhoz, hogy kialakítsunk egy druida szentélyt, néhány dolgot szem előtt kell tartanunk. Nem elég találomra kiválasztani egy helyet a természetben, figyelembe kell vennünk a saját céljainkat és a hely jellegét, állapotát, hogy a kettőt össze tudjuk egyeztetni.
Amikor területet választunk - akár a jövendő lakhelyünket, akár csak egy természeti helyet ideiglenes oltárunk számára - fontos szempont az, milyen fák élnek az adott helyen.


A druidák szentként tisztelték a fákat, mint az Ég és a Föld közötti hidakat, amik biztosítják az összeköttetést és az energiaáramlást a két sík között.

Sok nép egy fa ősanyától és egy fa ősapától eredezteti magát. A kelták is azt tartották, hogy a fák az emberek ősei. Legfontosabb fának - a föniciaiakhoz, zsidókhoz, görögökhöz, rómaiakhoz, etruszkokhoz és a germán népekhez hasonlóan - a tölgyet, (daur) a Napnak, azaz az ég istenének növényét tartották. Ereje, magassága, hosszú élettartama és (elsősorban a gall keltáknál) a rajta élősködő, gyógyító erővel bíró fagyöngy a fák királyává tette, de annak is jelentőséget tulajdonítottak, hogy a nyári napfordulókor hozza virágait. Szent helyeik is általában tölgyesekben voltak. Ezek a latin nemus (liget, tisztás) szóból a nemeton (gall), drunemeton (kisázsiai galaták) és nemed (ír) nevet viselték.

A saját nemetonunk területének kiválasztásakor érdemes egy nagyobb tölgyfát keresni, vagy kiválasztani egy öregebb, nagy termetű fát, ami szentélyünk őrzője lehet.
Minden kelta törzsnek vagy törzsszövetségnek saját szent fája - az ír hagyományban bile - volt, ahol a törzs királyait avatták. Ez a fa a törzs területének közepén állt, az egység és a biztonság jelképeként. Ha az ellenség az Élet Fáját (crann bethadh) kidöntötte, ezzel meggyalázta, és romlásba döntötte a népet. A szent fa olyannyira fontos volt, hogy a törzs területének szakrális középpontján álló fafajtából minden csata alkalmával elvittek egy kisebb példányt gyökerestől. Amíg ezt birtokolták, addig erejük biztosított volt.

Amikor a megfelelő fát megtaláltuk, fontos, hogy felmérjük a hely adottságait és e
ldöntsük, mire van szükségünk a továbbiakban. Egyedül fogunk-e itt dolgozni, vagy nagyobb társaságnak szánjuk a területet, milyen szertartásokat, szellemi gyakorlatokat akarunk tartani, csak szakrális helyszínnek szánjuk-e vagy esetleg ünnepségeket, baráti összejöveteleket is tartanánk-e itt, állandó vagy ideiglenes szentély lesz-e stb?
A druidák minden lehetséges helyszínt az adott energiák (lehetőségek) alapján használtak fel. Elsősorban nem irányítani akarták a helyi erőket, hanem „meglovagolni” azt, ami már ott van.

Nekünk is arra kell törekednünk, hogy ne erőszakoskodjunk a természettel, figyeljünk arra, a területen belül hol, milyen energiákat, érzéseket, gondolatokat érzékelünk. Úgy tekintsünk a helyszínre, mint egy lakásra, amibe éppen beköltözünk és a bútorainkat rendezgetjük. Ne a falakat próbáljuk meg tologatni erőszakkal, hanem az érzéseinkre hagyatkozzunk, és persze ne hagyjuk figyelmen kívül a logikus elrendezést sem. Ahogy egy konyhában is jó, ha a kezünk ügyében vannak a dolgok, a természetben kialakított szentély is tükrözze a praktikusságot és persze a druidák számára fontos harmóniát. Természetesen az sem baj, ha minimális szinten beavatkozunk, néhány követ arrébbteszünk, ösvényt vágunk magunknak, vagy kitisztítjuk a túl gazos részeket. A lényeg, hogy az egyensúlyt fenntartsuk.

Amikor a természetben található energiákkal dolgozunk, arra hagyatkozhatunk, amit egy nálunk hatalmasabb erő a rendelkezésünkre bocsát. Bármit csinálunk, akkor lesz ereje, ha alkalmazkodunk, együtt munkálkodunk a helyi erőkkel, szellemekkel, követjük a természet körforgását, energiáját, és felhasználjuk az őselemek erejét.
A druidák gyakorlati értelemben a Földön, a természeten (nádúir) belül elkülönítették a földet (talam), a követ (cloch), a vizet (uisce), a tengert (muir), a levegőt (aer), a szelet (gaéth), a tüzet (teine) és a lángot (breó). A három legfőbbnek a földet, a vizet és a levegőt tartották, amiket egy különálló, nem földi (azaz szellemi, más valós
ágból származó) elem, a tűz ('az isteni szikra') hoz mozgásba. Ezt a hármas felosztást és egy középpontot láthatjuk a triskele-ben, ami a druidák egyik legfontosabb szimbóluma volt. A triskele három karja a földet, a vizet és a levegőt jelképezte, míg a közepe a tüzet, ami mozgásban tartja a létezést. Az egyes elemek az emberben is megjelennek. A föld köve a test (corp), az anyag, ami szilárddá tesz, a víz tengere az érzések, a lélek (animm), a lelkek összessége, ahogyan a tenger is a vízcseppek összessége, a levegő szele a sebesen szárnyaló gondolatok (imbráti), a tudatosság, és a tűz lángja a szellem (menme) világossága, a bölcsesség lángja (bréo n-eccna).

A háromkarú spirálnak megfelel
ően a druida szentélyben központi helyet foglal el a tűz, ekörül pedig a három alapelem, a föld, a víz és a levegő energiáit megtestesítő, funkcióval rendelkező építmények.
Amennyiben nagyobb terület áll
a rendelkezésünkre, középen kialakíthatunk egy tűzhelyet, ami elsősorban a szertartási tűz helyszínéül szolgál. Fontos, hogy ebbe ne dobjunk bele semmit azokon a növényeken kívül, amiket áldozásra, imádkozásra vagy bármilyen szakrális célra szánunk.
Ettől a középponttól három irányba helyezkedik el a triskele három karja, azaz a föld területe, a víz területe és a levegő területe. Nem fontos az
onos távolságra lenniük a középponttól, hiszen az a lényeg, hogy az adott tér sajátosságait használjuk, azt, ahol a megfelelő energia a legerősebben jelen van, és ahol a leghatékonyabban tud kiteljesedni.
A három vortex forgásának lentről (a föld mélyéből nézve) kell az óra járásának megfelelőnek lennie, a tűznek fentről, az ég irányábó
l. Az egész triskele az óra járásával megegyezően forog. Érdemes nem a betanultakat követni, hanem LÁTNI, megnézni minden adott helyszín személyes jellemzőit, energiamintáit, és ahhoz alkalmazkodni.

A triskele a termész
et és az energia szimbóluma, nem csak egy ábra, hanem egy mozgásban lévő erő. A középpontja a stabilitás, a fix pont, a tűz, ami forgatja, mozgásban tartja a többi elemet és így magát az életet is. Energetikai értelemben a szentélyünkben is olyan pontot kell találnunk, ami megfelel ennek a jellegnek. Ez lesz a központ. Ezzel ellentétben a három spirálkar mozgásban van, tehát a föld, a víz és a levegő területéhez olyan helyet keressünk, ahol erősen érzékeljük ezt a fajta spirális energiát.

A föld területén lehet egy barlang, de ennek hiányában építhetünk meditációs kunyhót, izzasztókunyhót, vagy hordhatunk oda nagyobb köveket is. Ez lesz az elmélyülés helye. A víz az imák, felajánlások területe, ide egy vízzel teli kőmedencét, vagy egy nagyobb, természetes anyagból készült, időjárásálló tálat helyezzünk. Fontos, hogy a víztartó ed
ény fák alatt álljon, mert a druidák úgy tartották, a természet akkor is folytatja a szertartásunkat, ha mi éppen nem tartózkodunk a közelben. A vízbe hulló falevelek, apró gallyak mind egy-egy imát (kérést, felajánlást, fogadalmat) testesítenek meg, így automatizálva, folytatva korábbi ceremóniánkat.
Fontos, hogy ezektől időnként tisztítsuk meg a vizet, mert a rothadásnak indult levelek már nem szolgálják a céljainkat.
A levegő területére a közösségi helyszíneket, a tanítás, étkezés, szórakozás céljára létesített építményeket (asztalok, padok stb) helyezzük. Amennyiben úgy találjuk kényelmesnek, használhatjuk a központi tüzet is főzésre, de létesíthetünk eg
y kisebb tűzrakót a levegő területén is, amit ekkor csak erre a célra használjunk (ebbe, a szertartási tűzzel ellentétben minden természetes hulladékot beledobhatunk, pl. a főzés során keletkező zöldségszárakat, kéztörlő papírt stb).
Természetesen a tűz és az egész terület tisztán tartása nagyon fontos, ne dobáljunk el szemetet, és a helyet legalább olyan szinten hagyjuk ott, ahogyan találtuk, de ha lehetőségünk van rá, akkor inkább (fizikailag és energetikai értelemben is) sokkal tisztább állapotban.

A történetek elmondása szerint szentélyeik védelmére a druidák varázslathoz folyamodtak. A celtar egy láthatatlanná tévő köpeny vagy köd volt, amit maguk és szent helyeik köré tudtak idézni. Egy másik elnevezés szerint ez a fe-fiada, ami időnként ráolvasásként, máskor szintén ködként vagy köpenyként jelenik meg az elbeszélésekben. Úgy tartották, minden tündérhely is ilyen fe-fiada-val van körbevéve, hogy az emberi szemek ne érzékelhessék. Időnként a tündérnéptől is hozzá lehetett jutni egy ilyen varázslathoz, ami elsősorban a hősöknek tett jó szolgálatot a csatákban.

Azonban ahhoz, hogy nemetonunk védve legyen, a fe-fiada-nál is fontosabb, hogy úgy bánjunk vele, mint az otthonunkkal. Igyekezzünk önmagunkban és szentélyünkben is rendet tartani, és figyeljünk oda a druidák tanítására: Ahol egyensúly van, oda ne nyúljunk, ahol nincs, ott hozzuk létre.