Az őselemek mágiája

Az őselemek tisztelete valószínűleg minden kultúra mágikus világképének szerves része volt. A modern mágia gyakorlatában is fontos szerepet játszik a négy alapelem megidézése, a szertartásokon való megszemélyesítése, az elemi szellemek tisztelete. Ahhoz azonban, hogy ezekkel az energiákkal dolgozni tudjunk, nem elég csak a megfelelő idéző pentagramot felrajzolni, vagy az őselemhez tartozó szertartási eszközöket használni. A legfontosabb, hogy önmagunkban ébresszük fel a föld, a víz, a levegő és a tűz erejét és az általuk képviselt tulajdonságokkal fejlesszük személyiségünket.

Ahhoz, hogy elérjük az őselemek szellemeit és életre keltsük azokat saját magunkban is, meg kell tanulnunk a meditációnak egy formáját, ami az asztrális síkra visz el bennünket. Többféle módon is beléphetünk ebbe a világba. A sámánok különféle hallucinogén növényei, a szertartási dobok által okozott révület, vagy a modern meditációs technikák is ezt a célt szolgálják.

Bár ez a sík nagyon képlékeny, találhatunk (és létre is hozhatunk) benne fix pontokat, amikhez bármikor visszatérhetünk. Ilyen lehet egy meditációs kamra, egy szoba, egy hegycsúcs, egy rét, vagy bármi, ami fontos számunkra, és ahonnan indulni szeretnénk, vagy ahol valakivel találkozni szoktunk. Figyeljünk arra, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott állapotban kezdjünk bele a gyakorlatba, mert az asztráltestünkben lévő kiegyensúlyozatlanságok, problémák kivetülhetnek az asztrális síkon, ami megnehezíti a feladat elvégzését.

Az alábbiakban egy lehetséges példát szeretnék bemutatni a kelta mitológiára alapozva, de használhatunk bármilyen, számunkra jelentős helyszínt is. Azért választottam ezt, mert a kelták, és tanítóik, a druidák a nyugati mágikus tradíció meghatározói voltak.

A négy ereklye

Az ír sziget benépesítésének története a Lébor Gabala Eirean, vagyis a Hódítások Könyve hat honfoglalást mesél el. Az egyik honfoglaló nép, a Tuatha dé Danann (Danu istennő népe, más néven Sidhe) Tir na nÓg-ból, a Fiatalság Földjéről érkezett. Hatalmas flottájukkal az égből szálltak alá és Beltane napján, május elsején, egy hegy tetején kötöttek ki a Zöld Sziget Connaught tartományában, majd druidáik mágiája segítségével legyőzték a már ott élőket és birtokba vették a földet, amit jogos örökségüknek tartottak.

Négy ősi városukból négy ereklyét hoztak magukkal. Faliasból Lia Fail-t, vagyis a Végzet Kövét, amit megérkezésük után Tara-ban, az ország közepén helyeztek el. Ez a kő felsikoltott vagy énekelni kezdett, amikor az igazi király ráült (más források szerint már az is elég volt, ha csak a közelébe ért). Goriasból elhozták Sléa Buá-t, a Győzelem Dárdáját, Lugh isten fegyverét, ami arról volt híres, hogy soha nem tévesztette el a célt. Findiasból érkezett velük a Cliamh Solais, a Fény Kardja, Nuada király fegyvere, ami gyógyíthatatlan sebet ejtett áldozatán. Muriasból pedig elhozták Daghda isten Üstjét, amiből soha nem fogyott ki az étel, és senki nem kelhetett fel mellőle addig, amíg jól nem lakott.

A Tuatha dé Danann-t négy druida is elkísérte az utazásra. Faliasból Morfesa, Muriasból Semias, Findiasból Uiscias, Goriasból pedig Esras.

A továbbiakban ezzel a négy ereklyével és a hozzájuk kapcsolódó tanítókkal dolgozunk.

A föld

Falias az északi irány és a föld városa. Innen hozta Danu népe Fál kövét, ami hasonló szerepet töltött be, mint a szakrális királyok szent kövei és koronázási dombjai. Mágikus megfelelője a pentákulum, a szilárdság és a stabilitás jelképe, egy kör alakú falap, melynek egyik oldalán a hexagram, a makrokozmosz, az univerzum és a kozmikusság, másik oldalán a pentagram, az ember, a mikrokozmosz és a mágia szimbóluma található.

A szféra tanítója Morfesa, akivel az alábbi módon találkozhatunk:

Mielőtt elkezdenénk a föld gyakorlatát, üljünk, vagy feküdjünk le kényelmesen. Csukjuk be a szemünket, és lazítsuk el, majd az arcunkat (homlokunkat, állunkat), a fejünket, a nyakunkat, a vállainkat, a karjainkat (felsőkar, könyök, alsókar, csukló, ujjak), a felsőtestünket (mellkas, rekeszizom, has, hátizmok), derekunkat, a csípőnket és a lábainkat (comb, térd, lábszár, boka, lábfej, lábujjak). Segíthetjük az ellazulást egy aurafeltöltéssel is. Gondoljunk arra, ahogy a Koronacsakránkon beáramlik az auránkba egy fehér fény, átjárja az egész testünket és amerre végighalad, nyugalmat sugároz és segít az ellazulásban.

Amikor sikerült a lazító gyakorlat, képzeljük el, hogy egy hegy lábánál állunk. Igyekezzünk minél pontosabb, valóságosabb képet kapni a tájról. Érezzük a lábunk alatt a földet, a fújdogáló szellőt, a madarak csiripelését. Nem a túlzott részletesség a lényeg, hanem az, hogy fixáljuk a tudatunkat ezen az asztrális helyszínen.

Induljunk el felfelé a hegyre. Figyeljük meg útközben a környezetünket, a sziklákat és a földet. Lassan, nyugodtan lépkedjünk felfelé. Mikor felértünk, nézzünk körül. A hegy tetején látunk egy barlangot, lépjünk be. Bent egy nagy kőoltárt találunk, aminek a tetejét föld borítja. A földben egy kis kő van, hasonló, mint a dolmen, ami előtt állunk. Az oltár mellett már vár minket Morfesa, a druida. Köszöntsük, majd kérjük meg, hogy tanítson a föld elemről.

A tanítás nem csak szavakban történhet, figyeljünk minden érzésre, történésre, esetleg emlékképre, ami felmerül bennünk. Amikor végeztünk, fogadjuk be az elem erejét, töltsük fel magunkat az energiával, váljunk eggyé a föld elemmel, majd vegyük le az oltár tetejéről a kis követ. Amint magunkhoz vettük, megjelenik körülöttünk egy földburok, ami a továbbiakban a szilárdságunkat és a kitartásunkat szolgálja majd.

Köszönjünk el, majd térjünk vissza a hegy lábához. Engedjük vissza az erőt a lábunkon keresztül, egészen a szemünkig. Nyissuk ki a szemünket és ha szükséges, jegyezzük le a meditációnkat. A feladatunk ezután, hogy a megszerzett földenergiát a mindennapi életünkben alkalmazzuk, és létrehozzunk egy szilárd alapot.

A szakrális király köve

A királyválasztásnál sokszor játszik szerepet valamiféle szent kő vagy domb. Az Arthur mondakörben a király, Uther Pendragon halála előtt egy sziklába döfte bele az Excaliburt, a mágikus kardot. Csak az lehetett a következő uralkodó, aki ki tudta húzni onnan. A nehéz próbán minden jelentkező elbukott, csak Uther fia, Arthur jeleskedett.

A víz

A nyugat és a víz városa Murias (az óír muir jelentése tenger). Erről a helyről hozta magával Danu népe Daghda üstjét, a bőség, a befogadás, az intuíció szimbólumát, melyből soha nem fogy ki az étel, így szimbolizálja határtalan fantáziánk kimeríthetetlenségét is. Mágikus megfelelője a kehely, a női princípium jelképe.

A város mestere Semias druida megtanítja, hogyan használjuk érzéseinket, megérzéseinket, és segít elsajátítani az energiák és a fizikai szemmel érzékelhetetlen dolgok látását.

A korábbi módon végezzük el a lazító gyakorlatot, majd induljunk el felfelé a hegyre. Útközben figyeljünk a környezetünkre, érezzük a langyos esőcseppeket a bőrünkön. Fent egy erdei tó partján találjuk magunkat. Induljunk el befelé a tiszta, áttetsző vízbe, egészen a mélyéig, ahol egy nagy kőoltár áll. A tetején találjuk a mágikus üstöt. Az oltár mellett ott áll Semias a druidák fehér köpenyében. Kérjük meg, hogy tanítson a vízről. Ezután fogadjuk be az elem erejét, töltsük fel magunkat az energiával és váljunk eggyé a vízzel, majd vegyük fel az üstöt az oltárról. Ekkor megjelenik körülöttünk egy vízburok, ami ezentúl az intuíciónkat erősíti és az érzelmeinket tisztítja majd.

A halál és az újjászületés üstje

Az ősi népek áldozati üstjei, az edények, kelyhek, keresztelőmedencék a halált és az újjászületést, a megtisztulást és a beavatást egyaránt jelképezték, de megfeleltethetők az anyaméhnek is. Jézus földi életének csomópontjait is két fontos kehely jelezte. Az első Mária teste, melyben a szentlélek megmerítkezve megtermékenyítette anyját, a másik, amit Jézus használt az utolsó vacsorán. Az Arthur-mondákban ez a szent Grál, a Krisztus vérét felfogó edény.

A görög és a kelta mitológia üstjei is a harcosok, istenek újjászületését segítették elő. A papok vagy papnők beletették és megfőzték a halottakat, hogy azok új életre kelve szálljanak elő belőle. A híres Gundstrup üst egyik domborműve is ezt ábrázolja.

A levegő

A levegő és a kelet városa Findias (find, finn jelentése világos, tiszta). Innen származik Cliamh Solais (vagy Freagarthach, a Válaszoló), a Fény Kardja. A kétélű kard a szellem, az értelem, a gondolat, az ügyesség és a döntés jelképe. A ceremoniális mágiában ezt az elemet a pálca képviseli, mely megegyezik a boszorkányok seprűjével, a sámánok létrájával (lovával) és általában véve a Világfával.

Uiscias druida megmutatja a szellem világosságát, a bölcs döntéseket, rávilágít hibáinkra, erényeinkre. Végezzük el a lazítást, majd képzeljük el, hogy egy hegy lábánál állunk. Érezzük a levegő mozgását, és figyeljük meg a fák hajladozását. Induljunk el a felhőkbe vesző hegycsúcsig. A felhők fölé érve nézzünk körül. Itt áll egy nagy kőoltár, aminek a tetejét egy kékes levegőgömb borítja. A gömbben meglátjuk a mágikus kardot. Az oltár mellett ott áll Uiscias a druida. Kérjük meg, hogy tanítson a levegőről. Ezután fogadjuk be az elem erejét, töltsük fel magunkat az energiával és váljunk eggyé az őselemmel, majd vegyük ki a kardot a gömbből. Ekkor megjelenik körülöttünk egy levegőburok, ami ezentúl a szellemi energiáink feltöltését és a gondolataink tisztítását szolgálja majd.

A hatalom botja

A botok a kiválasztottságot, a hatalmat és a beavatottságot jelképezik, hasonlóan az uralkodói jogarhoz. A bölcsek botja a tudás szimbóluma. Az öreg ember képében jelentkező tanító erre támaszkodik, mint világtörvényre. Hermész botján, a szárnyas kaduceuson végigtekeredő két kígyó az erő semlegességét és dualitását jelképezi. A papi botok és az ószövetségi pásztorbotok a római főaugurok botjaiból származtathatók, mellyel az eget osztották szférákra. A kiválasztottak kezében gyakran a kizöldülő bot jelezte az isteni adományt. A kőkorszakból számos csontból, szarvból, agancsból készült bot, pálca, jogar maradt ránk, ezeket valószínűleg a varázslók és törzsfők használták.

A tűz

A tűz és a dél városa Gorias, innen származik Sléa Buá, Lugh isten mágikus dárdája. Ez az elem a teremtő erő, az akarat, a határozottság, a vezetés, az uralkodás szimbóluma. A szertartásokon a tőr a termékeny férfierőt jeleníti meg, mint phallikus jelkép. A mágus ennek segítségével koncentrálja akaratát, mintegy "újrajátszva" a Teremtést. Ez az őselem a szikra, az Ige, mely a teremtés folyamatában a nem megnyilvánult Istenségből létrehozta a megnyilvánult világot. Aktív, kiáradó, pozitív teremtő erő.

Gorias tanítómestere Esras, az ő feladata, hogy megismertessen minket ezzel a hatalmas teremtő erővel, és megtanítsa magunkba fogadni az energiát.

A szokásos lazítás után képzeljük el, hogy egy hegy lábánál állunk. Vakít a fény és kellemes meleg van. Induljunk el felfelé a hegyre. A hegy tetején áll egy dolmen, aminek a tetejét lángoló tűz borítja. A tűzben meglátjuk a mágikus dárdát. Az oltár mellett ott áll Esras, a druida. Kérjük meg, hogy tanítson a tűzről. Ezután fogadjuk be az elem erejét, töltsük fel magunkat az energiával és váljunk eggyé a tűzzel. Mikor ez sikerült, vegyük ki a dárdát a lángokból. Amint magunkhoz vettük, megjelenik körülöttünk egy tűzburok, ami ezentúl az erőnket és a védelmünket szolgálja majd.

Az áldozati tőr

A tőröket régen áldozatok bemutatásánál használták. A maják és a druidák szertartásainál, és a tibetieknél is fontos szerepet töltött be. A purbu-ról, a tibeti áldozókésről úgy tartják, megöli a hitetlenséget és végez az ártó szellemekkel, démonokkal is. A későbbiekben a keresztény szimbolikában is feltűnik, mint a Jézust megsebző fegyver, vagyis a Végzet Lándzsája.

A négy város druidáitól tanultak együtt adják ki az ötödik elemet, (szanszkrit kifejezéssel) az akasha-t. Ennek segítségével magasabb szintre emelhetjük mágikus tanulmányainkat, amiben segítségünkre van a szilárdság, az intuíció, a tudás és az akarat. Ha bármikor szükségét érezzük, visszamehetünk tanítóinkhoz, hogy újabb szintjeit ismerjük meg az egyes elemeknek és ezáltal önmagunknak.

Nayah

(Hihetetlen Magazin)

A druida szentély

Ahhoz, hogy kialakítsunk egy druida szentélyt, néhány dolgot szem előtt kell tartanunk. Nem elég találomra kiválasztani egy helyet a természetben, figyelembe kell vennünk a saját céljainkat és a hely jellegét, állapotát, hogy a kettőt össze tudjuk egyeztetni.
Amikor területet választunk - akár a jövendő lakhelyünket, akár csak egy természeti helyet ideiglenes oltárunk számára - fontos szempont az, milyen fák élnek az adott helyen.

A druidák szentként tisztelték a fákat, mint az Ég és a Föld közötti hidakat, amik biztosítják az összeköttetést és az energiaáramlást a két sík között.
Sok nép egy fa ősanyától és egy fa ősapától eredezteti magát. A kelták is azt tartották, hogy a fák az emberek ősei. Legfontosabb fának - a föniciaiakhoz, zsidókhoz, görögökhöz, rómaiakhoz, etruszkokhoz és a germán népekhez hasonlóan - a tölgyet, (daur) a Napnak, azaz az ég istenének növényét tartották. Ereje, magassága, hosszú élettartama és (elsősorban a gall keltáknál) a rajta élősködő, gyógyító erővel bíró fagyöngy a fák királyává tette, de annak is jelentőséget tulajdonítottak, hogy a nyári napfordulókor hozza virágait. Szent helyeik is általában tölgyesekben voltak. Ezek a latin nemus (liget, tisztás) szóból a nemeton (gall), drunemeton (kisázsiai galaták) és nemed (ír) nevet viselték.

A saját nemetonunk területének kiválasztásakor érdemes egy nagyobb tölgyfát keresni, vagy kiválasztani egy öregebb, nagy termetű fát, ami szentélyünk őrzője lehet.
Minden kelta törzsnek vagy törzsszövetségnek saját szent fája - az ír hagyományban bile - volt, ahol a törzs királyait avatták. Ez a fa a törzs területének közepén állt, az egység és a biztonság jelképeként. Ha az ellenség az Élet Fáját (crann bethadh) kidöntötte, ezzel meggyalázta, és romlásba döntötte a népet. A szent fa olyannyira fontos volt, hogy a törzs területének szakrális középpontján álló fafajtából minden csata alkalmával elvittek egy kisebb példányt gyökerestől. Amíg ezt birtokolták, addig erejük biztosított volt.

Amikor a megfelelő fát megtaláltuk, fontos, hogy felmérjük a hely adottságait és eldöntsük, mire van szükségünk a továbbiakban. Egyedül fogunk-e itt dolgozni, vagy nagyobb társaságnak szánjuk a területet, milyen szertartásokat, szellemi gyakorlatokat akarunk tartani, csak szakrális helyszínnek szánjuk-e vagy esetleg ünnepségeket, baráti összejöveteleket is tartanánk-e itt, állandó vagy ideiglenes szentély lesz-e stb?
A druidák minden lehetséges helyszínt az adott energiák (lehetőségek) alapján használtak fel. Elsősorban nem irányítani akarták a helyi erőket, hanem „meglovagolni” azt, ami már ott van.
Nekünk is arra kell törekednünk, hogy ne erőszakoskodjunk a természettel, figyeljünk arra, a területen belül hol, milyen energiákat, érzéseket, gondolatokat érzékelünk. Úgy tekintsünk a helyszínre, mint egy lakásra, amibe éppen beköltözünk és a bútorainkat rendezgetjük. Ne a falakat próbáljuk meg tologatni erőszakkal, hanem az érzéseinkre hagyatkozzunk, és persze ne hagyjuk figyelmen kívül a logikus elrendezést sem. Ahogy egy konyhában is jó, ha a kezünk ügyében vannak a dolgok, a természetben kialakított szentély is tükrözze a praktikusságot és persze a druidák számára fontos harmóniát. Természetesen az sem baj, ha minimális szinten beavatkozunk, néhány követ arrébbteszünk, ösvényt vágunk magunknak, vagy kitisztítjuk a túl gazos részeket. A lényeg, hogy az egyensúlyt fenntartsuk.

Amikor a természetben található energiákkal dolgozunk, arra hagyatkozhatunk, amit egy nálunk hatalmasabb erő a rendelkezésünkre bocsát. Bármit csinálunk, akkor lesz ereje, ha alkalmazkodunk, együtt munkálkodunk a helyi erőkkel, szellemekkel, követjük a természet körforgását, energiáját, és felhasználjuk az őselemek erejét.
A druidák gyakorlati értelemben a Földön, a természeten (nádúir) belül elkülönítették a földet (talam), a követ (cloch), a vizet (uisce), a tengert (muir), a levegőt (aer), a szelet (gaéth), a tüzet (teine) és a lángot (breó). A három legfőbbnek a földet, a vizet és a levegőt tartották, amiket egy különálló, nem földi (azaz szellemi, más valóságból származó) elem, a tűz ('az isteni szikra') hoz mozgásba. Ezt a hármas felosztást és egy középpontot láthatjuk a triskele-ben, ami a druidák egyik legfontosabb szimbóluma volt. A triskele három karja a földet, a vizet és a levegőt jelképezte, míg a közepe a tüzet, ami mozgásban tartja a létezést. Az egyes elemek az emberben is megjelennek. A föld köve a test (corp), az anyag, ami szilárddá tesz, a víz tengere az érzések, a lélek (animm), a lelkek összessége, ahogyan a tenger is a vízcseppek összessége, a levegő szele a sebesen szárnyaló gondolatok (imbráti), a tudatosság, és a tűz lángja a szellem (menme) világossága, a bölcsesség lángja (bréo n-eccna).

A háromkarú spirálnak megfelelően a druida szentélyben központi helyet foglal el a tűz, ekörül pedig a három alapelem, a föld, a víz és a levegő energiáit megtestesítő, funkcióval rendelkező építmények.
Amennyiben nagyobb terület áll a rendelkezésünkre, középen kialakíthatunk egy tűzhelyet, ami elsősorban a szertartási tűz helyszínéül szolgál. Fontos, hogy ebbe ne dobjunk bele semmit azokon a növényeken kívül, amiket áldozásra, imádkozásra vagy bármilyen szakrális célra szánunk.
Ettől a középponttól három irányba helyezkedik el a triskele három karja, azaz a föld területe, a víz területe és a levegő területe. Nem fontos azonos távolságra lenniük a középponttól, hiszen az a lényeg, hogy az adott tér sajátosságait használjuk, azt, ahol a megfelelő energia a legerősebben jelen van, és ahol a leghatékonyabban tud kiteljesedni.
A három vortex forgásának lentről (a föld mélyéből nézve) kell az óra járásának megfelelőnek lennie, a tűznek fentről, az ég irányából. Az egész triskele az óra járásával megegyezően forog. Érdemes nem a betanultakat követni, hanem LÁTNI, megnézni minden adott helyszín személyes jellemzőit, energiamintáit, és ahhoz alkalmazkodni.

A triskele a természet és az energia szimbóluma, nem csak egy ábra, hanem egy mozgásban lévő erő. A középpontja a stabilitás, a fix pont, a tűz, ami forgatja, mozgásban tartja a többi elemet és így magát az életet is. Energetikai értelemben a szentélyünkben is olyan pontot kell találnunk, ami megfelel ennek a jellegnek. Ez lesz a központ. Ezzel ellentétben a három spirálkar mozgásban van, tehát a föld, a víz és a levegő területéhez olyan helyet keressünk, ahol erősen érzékeljük ezt a fajta spirális energiát.

A föld területén lehet egy barlang, de ennek hiányában építhetünk meditációs kunyhót, izzasztókunyhót, vagy hordhatunk oda nagyobb köveket is. Ez lesz az elmélyülés helye. A víz az imák, felajánlások területe, ide egy vízzel teli kőmedencét, vagy egy nagyobb, természetes anyagból készült, időjárásálló tálat helyezzünk. Fontos, hogy a víztartó edény fák alatt álljon, mert a druidák úgy tartották, a természet akkor is folytatja a szertartásunkat, ha mi éppen nem tartózkodunk a közelben. A vízbe hulló falevelek, apró gallyak mind egy-egy imát (kérést, felajánlást, fogadalmat) testesítenek meg, így automatizálva, folytatva korábbi ceremóniánkat.
Fontos, hogy ezektől időnként tisztítsuk meg a vizet, mert a rothadásnak indult levelek már nem szolgálják a céljainkat.
A levegő területére a közösségi helyszíneket, a tanítás, étkezés, szórakozás céljára létesített építményeket (asztalok, padok stb) helyezzük. Amennyiben úgy találjuk kényelmesnek, használhatjuk a központi tüzet is főzésre, de létesíthetünk egy kisebb tűzrakót a levegő területén is, amit ekkor csak erre a célra használjunk (ebbe, a szertartási tűzzel ellentétben minden természetes hulladékot beledobhatunk, pl. a főzés során keletkező zöldségszárakat, kéztörlő papírt stb).
Természetesen a tűz és az egész terület tisztán tartása nagyon fontos, ne dobáljunk el szemetet, és a helyet legalább olyan szinten hagyjuk ott, ahogyan találtuk, de ha lehetőségünk van rá, akkor inkább (fizikailag és energetikai értelemben is) sokkal tisztább állapotban.

A történetek elmondása szerint szentélyeik védelmére a druidák varázslathoz folyamodtak. A celtar egy láthatatlanná tévő köpeny vagy köd volt, amit maguk és szent helyeik köré tudtak idézni. Egy másik elnevezés szerint ez a fe-fiada, ami időnként ráolvasásként, máskor szintén ködként vagy köpenyként jelenik meg az elbeszélésekben. Úgy tartották, minden tündérhely is ilyen fe-fiada-val van körbevéve, hogy az emberi szemek ne érzékelhessék. Időnként a tündérnéptől is hozzá lehetett jutni egy ilyen varázslathoz, ami elsősorban a hősöknek tett jó szolgálatot a csatákban.

Azonban ahhoz, hogy nemetonunk védve legyen, a fe-fiada-nál is fontosabb, hogy úgy bánjunk vele, mint az otthonunkkal. Igyekezzünk önmagunkban és szentélyünkben is rendet tartani, és figyeljünk oda a druidák tanítására: Ahol egyensúly van, oda ne nyúljunk, ahol nincs, ott hozzuk létre.