Az őselemek mágiája

Az őselemek tisztelete valószínűleg minden kultúra mágikus világképének szerves része volt. A modern mágia gyakorlatában is fontos szerepet játszik a négy alapelem megidézése, a szertartásokon való megszemélyesítése, az elemi szellemek tisztelete. Ahhoz azonban, hogy ezekkel az energiákkal dolgozni tudjunk, nem elég csak a megfelelő idéző pentagramot felrajzolni, vagy az őselemhez tartozó szertartási eszközöket használni. A legfontosabb, hogy önmagunkban ébresszük fel a föld, a víz, a levegő és a tűz erejét és az általuk képviselt tulajdonságokkal fejlesszük személyiségünket.

Ahhoz, hogy elérjük az őselemek szellemeit és életre keltsük azokat saját magunkban is, meg kell tanulnunk a meditációnak egy formáját, ami az asztrális síkra visz el bennünket. Többféle módon is beléphetünk ebbe a világba. A sámánok különféle hallucinogén növényei, a szertartási dobok által okozott révület, vagy a modern meditációs technikák is ezt a célt szolgálják.

Bár ez a sík nagyon képlékeny, találhatunk (és létre is hozhatunk) benne fix pontokat, amikhez bármikor visszatérhetünk. Ilyen lehet egy meditációs kamra, egy szoba, egy hegycsúcs, egy rét, vagy bármi, ami fontos számunkra, és ahonnan indulni szeretnénk, vagy ahol valakivel találkozni szoktunk. Figyeljünk arra, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott állapotban kezdjünk bele a gyakorlatba, mert az asztráltestünkben lévő kiegyensúlyozatlanságok, problémák kivetülhetnek az asztrális síkon, ami megnehezíti a feladat elvégzését.

Az alábbiakban egy lehetséges példát szeretnék bemutatni a kelta mitológiára alapozva, de használhatunk bármilyen, számunkra jelentős helyszínt is. Azért választottam ezt, mert a kelták, és tanítóik, a druidák a nyugati mágikus tradíció meghatározói voltak.

A négy ereklye

Az ír sziget benépesítésének története a Lébor Gabala Eirean, vagyis a Hódítások Könyve hat honfoglalást mesél el. Az egyik honfoglaló nép, a Tuatha dé Danann (Danu istennő népe, más néven Sidhe) Tir na nÓg-ból, a Fiatalság Földjéről érkezett. Hatalmas flottájukkal az égből szálltak alá és Beltane napján, május elsején, egy hegy tetején kötöttek ki a Zöld Sziget Connaught tartományában, majd druidáik mágiája segítségével legyőzték a már ott élőket és birtokba vették a földet, amit jogos örökségüknek tartottak.

Négy ősi városukból négy ereklyét hoztak magukkal. Faliasból Lia Fail-t, vagyis a Végzet Kövét, amit megérkezésük után Tara-ban, az ország közepén helyeztek el. Ez a kő felsikoltott vagy énekelni kezdett, amikor az igazi király ráült (más források szerint már az is elég volt, ha csak a közelébe ért). Goriasból elhozták Sléa Buá-t, a Győzelem Dárdáját, Lugh isten fegyverét, ami arról volt híres, hogy soha nem tévesztette el a célt. Findiasból érkezett velük a Cliamh Solais, a Fény Kardja, Nuada király fegyvere, ami gyógyíthatatlan sebet ejtett áldozatán. Muriasból pedig elhozták Daghda isten Üstjét, amiből soha nem fogyott ki az étel, és senki nem kelhetett fel mellőle addig, amíg jól nem lakott.

A Tuatha dé Danann-t négy druida is elkísérte az utazásra. Faliasból Morfesa, Muriasból Semias, Findiasból Uiscias, Goriasból pedig Esras.

A továbbiakban ezzel a négy ereklyével és a hozzájuk kapcsolódó tanítókkal dolgozunk.

A föld

Falias az északi irány és a föld városa. Innen hozta Danu népe Fál kövét, ami hasonló szerepet töltött be, mint a szakrális királyok szent kövei és koronázási dombjai. Mágikus megfelelője a pentákulum, a szilárdság és a stabilitás jelképe, egy kör alakú falap, melynek egyik oldalán a hexagram, a makrokozmosz, az univerzum és a kozmikusság, másik oldalán a pentagram, az ember, a mikrokozmosz és a mágia szimbóluma található.

A szféra tanítója Morfesa, akivel az alábbi módon találkozhatunk:

Mielőtt elkezdenénk a föld gyakorlatát, üljünk, vagy feküdjünk le kényelmesen. Csukjuk be a szemünket, és lazítsuk el, majd az arcunkat (homlokunkat, állunkat), a fejünket, a nyakunkat, a vállainkat, a karjainkat (felsőkar, könyök, alsókar, csukló, ujjak), a felsőtestünket (mellkas, rekeszizom, has, hátizmok), derekunkat, a csípőnket és a lábainkat (comb, térd, lábszár, boka, lábfej, lábujjak). Segíthetjük az ellazulást egy aurafeltöltéssel is. Gondoljunk arra, ahogy a Koronacsakránkon beáramlik az auránkba egy fehér fény, átjárja az egész testünket és amerre végighalad, nyugalmat sugároz és segít az ellazulásban.

Amikor sikerült a lazító gyakorlat, képzeljük el, hogy egy hegy lábánál állunk. Igyekezzünk minél pontosabb, valóságosabb képet kapni a tájról. Érezzük a lábunk alatt a földet, a fújdogáló szellőt, a madarak csiripelését. Nem a túlzott részletesség a lényeg, hanem az, hogy fixáljuk a tudatunkat ezen az asztrális helyszínen.

Induljunk el felfelé a hegyre. Figyeljük meg útközben a környezetünket, a sziklákat és a földet. Lassan, nyugodtan lépkedjünk felfelé. Mikor felértünk, nézzünk körül. A hegy tetején látunk egy barlangot, lépjünk be. Bent egy nagy kőoltárt találunk, aminek a tetejét föld borítja. A földben egy kis kő van, hasonló, mint a dolmen, ami előtt állunk. Az oltár mellett már vár minket Morfesa, a druida. Köszöntsük, majd kérjük meg, hogy tanítson a föld elemről.

A tanítás nem csak szavakban történhet, figyeljünk minden érzésre, történésre, esetleg emlékképre, ami felmerül bennünk. Amikor végeztünk, fogadjuk be az elem erejét, töltsük fel magunkat az energiával, váljunk eggyé a föld elemmel, majd vegyük le az oltár tetejéről a kis követ. Amint magunkhoz vettük, megjelenik körülöttünk egy földburok, ami a továbbiakban a szilárdságunkat és a kitartásunkat szolgálja majd.

Köszönjünk el, majd térjünk vissza a hegy lábához. Engedjük vissza az erőt a lábunkon keresztül, egészen a szemünkig. Nyissuk ki a szemünket és ha szükséges, jegyezzük le a meditációnkat. A feladatunk ezután, hogy a megszerzett földenergiát a mindennapi életünkben alkalmazzuk, és létrehozzunk egy szilárd alapot.

A szakrális király köve

A királyválasztásnál sokszor játszik szerepet valamiféle szent kő vagy domb. Az Arthur mondakörben a király, Uther Pendragon halála előtt egy sziklába döfte bele az Excaliburt, a mágikus kardot. Csak az lehetett a következő uralkodó, aki ki tudta húzni onnan. A nehéz próbán minden jelentkező elbukott, csak Uther fia, Arthur jeleskedett.

A víz

A nyugat és a víz városa Murias (az óír muir jelentése tenger). Erről a helyről hozta magával Danu népe Daghda üstjét, a bőség, a befogadás, az intuíció szimbólumát, melyből soha nem fogy ki az étel, így szimbolizálja határtalan fantáziánk kimeríthetetlenségét is. Mágikus megfelelője a kehely, a női princípium jelképe.

A város mestere Semias druida megtanítja, hogyan használjuk érzéseinket, megérzéseinket, és segít elsajátítani az energiák és a fizikai szemmel érzékelhetetlen dolgok látását.

A korábbi módon végezzük el a lazító gyakorlatot, majd induljunk el felfelé a hegyre. Útközben figyeljünk a környezetünkre, érezzük a langyos esőcseppeket a bőrünkön. Fent egy erdei tó partján találjuk magunkat. Induljunk el befelé a tiszta, áttetsző vízbe, egészen a mélyéig, ahol egy nagy kőoltár áll. A tetején találjuk a mágikus üstöt. Az oltár mellett ott áll Semias a druidák fehér köpenyében. Kérjük meg, hogy tanítson a vízről. Ezután fogadjuk be az elem erejét, töltsük fel magunkat az energiával és váljunk eggyé a vízzel, majd vegyük fel az üstöt az oltárról. Ekkor megjelenik körülöttünk egy vízburok, ami ezentúl az intuíciónkat erősíti és az érzelmeinket tisztítja majd.

A halál és az újjászületés üstje

Az ősi népek áldozati üstjei, az edények, kelyhek, keresztelőmedencék a halált és az újjászületést, a megtisztulást és a beavatást egyaránt jelképezték, de megfeleltethetők az anyaméhnek is. Jézus földi életének csomópontjait is két fontos kehely jelezte. Az első Mária teste, melyben a szentlélek megmerítkezve megtermékenyítette anyját, a másik, amit Jézus használt az utolsó vacsorán. Az Arthur-mondákban ez a szent Grál, a Krisztus vérét felfogó edény.

A görög és a kelta mitológia üstjei is a harcosok, istenek újjászületését segítették elő. A papok vagy papnők beletették és megfőzték a halottakat, hogy azok új életre kelve szálljanak elő belőle. A híres Gundstrup üst egyik domborműve is ezt ábrázolja.

A levegő

A levegő és a kelet városa Findias (find, finn jelentése világos, tiszta). Innen származik Cliamh Solais (vagy Freagarthach, a Válaszoló), a Fény Kardja. A kétélű kard a szellem, az értelem, a gondolat, az ügyesség és a döntés jelképe. A ceremoniális mágiában ezt az elemet a pálca képviseli, mely megegyezik a boszorkányok seprűjével, a sámánok létrájával (lovával) és általában véve a Világfával.

Uiscias druida megmutatja a szellem világosságát, a bölcs döntéseket, rávilágít hibáinkra, erényeinkre. Végezzük el a lazítást, majd képzeljük el, hogy egy hegy lábánál állunk. Érezzük a levegő mozgását, és figyeljük meg a fák hajladozását. Induljunk el a felhőkbe vesző hegycsúcsig. A felhők fölé érve nézzünk körül. Itt áll egy nagy kőoltár, aminek a tetejét egy kékes levegőgömb borítja. A gömbben meglátjuk a mágikus kardot. Az oltár mellett ott áll Uiscias a druida. Kérjük meg, hogy tanítson a levegőről. Ezután fogadjuk be az elem erejét, töltsük fel magunkat az energiával és váljunk eggyé az őselemmel, majd vegyük ki a kardot a gömbből. Ekkor megjelenik körülöttünk egy levegőburok, ami ezentúl a szellemi energiáink feltöltését és a gondolataink tisztítását szolgálja majd.

A hatalom botja

A botok a kiválasztottságot, a hatalmat és a beavatottságot jelképezik, hasonlóan az uralkodói jogarhoz. A bölcsek botja a tudás szimbóluma. Az öreg ember képében jelentkező tanító erre támaszkodik, mint világtörvényre. Hermész botján, a szárnyas kaduceuson végigtekeredő két kígyó az erő semlegességét és dualitását jelképezi. A papi botok és az ószövetségi pásztorbotok a római főaugurok botjaiból származtathatók, mellyel az eget osztották szférákra. A kiválasztottak kezében gyakran a kizöldülő bot jelezte az isteni adományt. A kőkorszakból számos csontból, szarvból, agancsból készült bot, pálca, jogar maradt ránk, ezeket valószínűleg a varázslók és törzsfők használták.

A tűz

A tűz és a dél városa Gorias, innen származik Sléa Buá, Lugh isten mágikus dárdája. Ez az elem a teremtő erő, az akarat, a határozottság, a vezetés, az uralkodás szimbóluma. A szertartásokon a tőr a termékeny férfierőt jeleníti meg, mint phallikus jelkép. A mágus ennek segítségével koncentrálja akaratát, mintegy "újrajátszva" a Teremtést. Ez az őselem a szikra, az Ige, mely a teremtés folyamatában a nem megnyilvánult Istenségből létrehozta a megnyilvánult világot. Aktív, kiáradó, pozitív teremtő erő.

Gorias tanítómestere Esras, az ő feladata, hogy megismertessen minket ezzel a hatalmas teremtő erővel, és megtanítsa magunkba fogadni az energiát.

A szokásos lazítás után képzeljük el, hogy egy hegy lábánál állunk. Vakít a fény és kellemes meleg van. Induljunk el felfelé a hegyre. A hegy tetején áll egy dolmen, aminek a tetejét lángoló tűz borítja. A tűzben meglátjuk a mágikus dárdát. Az oltár mellett ott áll Esras, a druida. Kérjük meg, hogy tanítson a tűzről. Ezután fogadjuk be az elem erejét, töltsük fel magunkat az energiával és váljunk eggyé a tűzzel. Mikor ez sikerült, vegyük ki a dárdát a lángokból. Amint magunkhoz vettük, megjelenik körülöttünk egy tűzburok, ami ezentúl az erőnket és a védelmünket szolgálja majd.

Az áldozati tőr

A tőröket régen áldozatok bemutatásánál használták. A maják és a druidák szertartásainál, és a tibetieknél is fontos szerepet töltött be. A purbu-ról, a tibeti áldozókésről úgy tartják, megöli a hitetlenséget és végez az ártó szellemekkel, démonokkal is. A későbbiekben a keresztény szimbolikában is feltűnik, mint a Jézust megsebző fegyver, vagyis a Végzet Lándzsája.

A négy város druidáitól tanultak együtt adják ki az ötödik elemet, (szanszkrit kifejezéssel) az akasha-t. Ennek segítségével magasabb szintre emelhetjük mágikus tanulmányainkat, amiben segítségünkre van a szilárdság, az intuíció, a tudás és az akarat. Ha bármikor szükségét érezzük, visszamehetünk tanítóinkhoz, hogy újabb szintjeit ismerjük meg az egyes elemeknek és ezáltal önmagunknak.

Nayah

(Hihetetlen Magazin)

Boszorkánykövek

A világ számtalan kultúrájában tulajdonítottak nagy fontosságot a különféle köveknek, de ezek közül is a misztikus lyukas kövek voltak azok, amiket mágikus erejűnek véltek és különféle szakrális szertartásokban használtak. Sok nép körében ismertek voltak gyógyító erejükről, úgy gondolták, a természetes módon átlyukadt kövek viselése védelmet ad és távol tartja a gonosz erőket.

A természetben lyukas köveket (holey stones) vizek mellett, elsősorban tengerpartokon találhatunk. Ezeket egy vizicsiga fajta, vagy a víz lassú ereje törte át. Megtalálásukhoz éles szem és nagy kitartás szükséges, de a szorgalom meghozza gyümölcsét, még akkor is, ha nem hiszünk a boszorkánykövek erejében, egy nagyon érdekes és szép kaviccsal bővíthetjük a gyűjteményünket. Az ősi népek asszonyai úgy tartották, ezeknek a köveknek a lyukán keresztül bele tudják fújni fájdalmukat a földbe, hogy az átvegye és átalakítsa az energiákat. Bár férfiak számára is működhetnek a gyógyító erők, érdemes elsősorban a női energiákkal foglalkozóknak legalább egy ilyen követ maguknál tartaniuk.

Léteznek hatalmas méretű, kézzel faragott (men-an-tols) kövek is, amiket ősi ceremóniákon használtak, mert úgy hitték, azok kapuként szolgálnak az anyagi és a szellemi valóság között, így az újjászületési ceremóniákon a lélek megújulását és a világok közötti átjárást biztosították. Sírboltok, kőrakások mellett is felállítottak nagyobb, kifaragott sziklákat, hogy segítsék a holtak átjutását a másik világba.

A nagy méretű kövek a kelták házasságkötési szertartásainak is részei voltak. A házasulandók a lyukon keresztül fogták meg egymás kezét, így szimbolizálva az egyesülést és az áldást az elkövetkezendő közös életükre. Egy év házasság után lehetőségük volt visszatérni a kőhöz, hogy megerősítsék vagy lemondják a frigyet.

A kövek mágikus ereje

A lyukas köveket számtalan néven ismerte a néphagyomány, de szinte kivétel nélkül azok misztikus erejére utaltak ezekkel az elnevezésekkel. Boszorkányköveknek, banyaköveknek, tündérköveknek, szemköveknek, áldott köveknek, fúrt köveknek, a skandináv területeken pedig Odin - a viking mitológia főistene féreggé változva csúszott át egy kő lyukán, hogy ellopja a költészet mézsörét - köveinek nevezték a természetes úton átfúródott kavicsokat.

A kisebb boszorkányköveket az emberek a testükön viselték, hogy azok megvédjék őket a gonosz szellemektől és az ártó dolgoktól, de használták gyerekek fekhelye fölé akasztva is, hasonlóan az indiánok álomcsapdájához, hogy megóvják őket a rémálmoktól. Amikor egy ilyen védelemre használt kő eltört, úgy gondolták, elvégezte feladatát, és megóvta az illető életét.

Jószágok szállásába, házak bejárata fölé vagy azok ajtajára, ablakaira függesztették a mágikus erejű köveket, hogy otthonuktól is távol tartsák a nem kívánatos erőket. Védő funkciójuk mellett erőt, boldogságot és áldást is reméltek az emberek a lyukas kövektől, így többnyire magukon viselték vagy a közelükben tartották.

Más világok felderítésére és a jövő kifürkészésére is alkalmasnak vélték ezeket a köveket, innen ered a tündérkő elnevezésük is. Elterjedt volt az a nézet, hogy ha valaki teliholdkor átnéz a kő lyukán, megláthatja a tündéreket, más valóságokat és azok lényeit, vagy belepillanthat a jövőbe. Más helyeken úgy vélték, aki átnéz a lyukon, az képessé válik átlátni az illúzión és a hazugságokon is.

A nagy méretű átfúrt kövek erejét képesnek tartották arra is, hogy különféle betegségeket gyógyítsanak. A tuberkulózis és az angolkór elmulasztásához a gyerekeknek háromszor kellett keresztülbújniuk a lyukon, míg a reuma és gerincproblémák megszüntetéséhez a felnőttek kilencszer másztak át a résen. Amennyiben nem állt rendelkezésükre ilyen méretű boszorkányszikla, egy kisebb méretű lyukas követ dörzsöltek a beteg testrészhez, hogy elmulasszák a betegségeket.

Boszorkányfüggő

Lyukas kövünket hordhatjuk a nyakunkban vagy a zsebünkben is, a lényeg, hogy a céljainkat tartsuk szem előtt, és ahhoz határozzuk meg a legjobb helyét. Ha az otthonunk védelmére akarjuk használni, több követ természetes anyagú spárgával, zsinórral felköthetünk egy kisebb, szép formájú uszadékfára, amit ágy fölé, bejárati ajtóra vagy valamelyik ablakba akaszthatunk. A boszorkányfüggőt díszíthetjük szalagokkal, madártollakkal, csengőkkel is. Mágikus ereje mellett szép dísze is lehet otthonunknak.

A látókövek tisztítása

Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy rátalálunk egy boszorkánykőre, hasonlóképpen járjunk el vele, ahogy a kristályokkal, kristálygömbökkel, mágikus tükrökkel, mivel ezek is mind a víz elem energiájával állnak kapcsolatban. Az első használat előtt hideg folyó vízzel vagy tengeri sós vízzel mossuk le a követ, és a hold vagy a nap fényénél töltsük fel erővel. Lehetőleg ne adjuk oda másoknak, hiszen minden közelünkben vagy magunkon tartott tárgy átveszi a személyes energiáinkat, rezgéseinket, ezáltal tisztábban is tudja visszaadni azt a számunkra, ahogy a kedvenc fotelünk, vagy a kisgyerekek saját takarója, megnyugtató, feltöltő, ismerős energiával rendelkezik.

Kövünket bőrszíjon vagy természetes anyagú zsinórra fűzve viseljük, kerüljük a fémláncokat és ne kössük le az erejét drótokkal sem.

Lehetőleg más ne fogja meg a köveinket, amennyiben mégis megtörténik, a tárgyat érdemes újra megtisztítanunk. Akkor is így járjunk el, ha tisztánlátásra akarjuk használni. Ha van bármilyen kozmikus energia (pl. Reiki) beavatásunk, végezzünk el egy energetikai tisztítást/kezelést. Ha ilyennel nem rendelkezünk, akkor is választhatunk többféle lehetőség közül, de igyekezzünk olyat találni, amiben hiszünk, amit komolyan tudunk venni. Legyünk kreatívak, figyeljünk arra, a kövünk mit igényel, és az alapján válasszuk ki a megfelelő tisztítási, energiafeltöltési módot.

A legegyszerűbb módszerek közé tartoznak a vizualizációs technikák. Ehhez vegyük a kezünkbe a boszorkánykövet, majd üljünk vagy feküdjünk le kényelmesen. Végezzünk egy lazító gyakorlatot, majd koncentráljunk arra, hogy egy tiszta vízenergia veszi körbe kövünket és elmos minden nem oda illő energiát. Igyekezzünk minél képletesebben elképzelni a folyamatot és figyeljünk közben az energiák változására is. Végezhetjük úgy is, hogy megfelelő ellazulás után elképzeljük, ahogy a tenyerünkből tiszta energia áramlik kifelé, amit ráirányítunk a kőre. Ha kapcsolatban állunk bármiféle szellemi lénnyel, angyallal, az ő segítségüket is kérhetjük szertartásunk során.

Tisztánlátás boszorkánykővel

A boszorkánykővel való munka hasonló a kristálygömb vagy a fekete tükör használatához. Mint minden segédeszköz, ez is csak arra szolgál, hogy 'anyagibb' formába öntse számunkra azokat a körülöttünk kavargó energiákat (hangokat, képeket stb) és szellemi lényeket, amiknek/akiknek a 'vételére' néhány médium kivételével a legtöbben nem képesek, illetve segítsenek abban is, hogy egy elmélyültebb, meditációs állapotba kerüljünk.

Kövünk első használatbavétele előtt - a tisztítás mellett - végezhetünk egy felszentelési szertartást is. Gyújtsunk meg néhány gyertyát, használjunk illóolajakat, füstölőszereket, hogy segítsük a ráhangolódásunkat másrészt annak az energiaminőségnek az áramlását, amit a tárgyba szeretnénk juttatni. Próbáljuk meg megtalálni a saját kövünkhöz tartozó tudatot, a „kő szellemét”, hogy segítségünkre legyen a továbbiakban.

Jövendöléskor a fentebb ismertetett módszerek egyikével tisztítsuk meg a követ, majd igyekezzünk ráhangolódni a minket körülvevő energiákra. Hunyjuk be a szemeinket és végezzünk el egy szokásos relaxációs gyakorlatot, majd egyik szemünkkel nézzünk át a lyukon. Legjobb, ha éjszaka végezzük a gyakorlatot, lehetőleg teliholdkor. Ebben az esetben irányítsuk a tekintetünket a holdra, majd figyeljünk a megjelenő képekre, érzésekre, hangokra stb.

Ne legyenek előzetes elvárásaink arról, hogy mit fogunk látni. Jövendölések, megérzések épp úgy érkezhetnek, mint színek, hangok vagy szellemek közlései. A kő ebben az esetben is csak átjáróként szolgál, ahogyan a régi időkben képzelték, a lelkünk számára nyit kaput, hogy beléphessünk egy másik világba, megismerhessünk olyan dolgokat, lényeket, amiket/akiket a mindennapi, normál tudatállapotunkban nem veszünk észre.

Ne ragaszkodjunk mereven semmiféle előíráshoz, törekedjünk arra, hogy a saját érzéseink alapján megtaláljuk a legmegfelelőbb technikát a kővel való munkához.

Amulettek és talizmánok

Akár amulettként, vagyis elhárító, védő, rontás elleni eszközként, akár talizmánként, azaz valamilyen vágyott esemény elérése érdekében használjuk a boszorkánykövünket, figyeljünk arra, hogy tisztán tartsuk és mindig a közelünkben legyen. Ha a kő esetleg különösebb külső behatás nélkül eltörne, biztosak lehetünk benne, hogy ellátta védő funkcióját. Ekkor tegyük a darabokat egy dobozba vagy dobjuk egy folyóba vagy tóba, és igyekezzünk pótolni egy másik boszorkánykővel.

Kapcsolat a szellemvilággal

Az egyik legismertebb módszer a szellemekkel való kapcsolatfelvételre az inga. Erre a célra legtöbbször egy zsinórra függesztett gyűrűt használtak, de manapság már sokféle - féldrágakövekből, fémből vagy fából készített - ingát vásárolhatunk. De ha van egy megfelelően kiegyensúlyozott, nem túl nehéz boszorkánykövünk, azt is megpróbálhatjuk felhasználni ingaként. Fűzzük át egy zsinóron vagy vékony bőrszalagon, majd kezdődhet az új ingánk programozása és használata.

Ehhez először is meg kell 'neki' tanítanunk a jelzéseket, azaz hogy melyik irányba forgás jelenti az igent, és melyik a nemet. Legegyszerűbb az óramutató járásával megegyező irányt kinevezni igen-nek, és a fordítottat nem-nek. Az ide-oda lengés legtöbbször a nem tudom-ot, vagy a talán-t jelzi.

Az inga programozása nagyon egyszerű. Először is a szokásos módon tisztítsuk meg hideg, folyó vízzel, majd fogjuk meg a zsinórját a hüvelyk- és a mutatóujjunk közé úgy, hogy legalább kb. 15-20 cm zsinór maradjon szabadon lógva, végén a kővel. Természetesen használhatjuk más hosszúságú zsinórral is, a lényeg, hogy megtaláljuk a saját technikánkat.

Ezután koncentráljunk arra, hogy ezentúl azt akarjuk, hogy amikor a válasz igen, az inga forogjon az óramutató járásával megegyező irányba. Amikor ez megtörténik, kérjük meg az ingánkat, hogy álljon meg. Ezután folytassuk a programozást a nem irányával, azaz az óramutató járásával ellenkező forgással. Ha az inga már azt teszi, amit kérünk tőle, nekifoghatunk a szellemidézésnek, és kérdéseket tehetünk fel. Akár hangosan, akár gondolatban kérdezünk, az ingánk válaszolni fog.

Összpontosítsunk a szellemre, akivel beszélni szeretnénk. Figyeljünk az energia változására (hidegebb vagy melegebb lesz, vagy csak úgy általában mozgást érzékelünk ott, ahol amúgy nem történik látható fizikai változás stb.). Amikor úgy érezzük, hogy a szellem már jelen van, kérjük meg, hogy az általunk feltett kérdésekre az ingánk segítségével válaszokat adjon. Természetesen olyan kérdéseket érdemes feltennünk, amikre igennel vagy nemmel lehetséges felelni, hiszen az ingánk csak erre képes. Amint végeztünk, köszönjük meg a segítséget, köszönjünk el, majd újra tisztítsuk meg a követ, mielőtt eltennénk.

Figyeljünk arra, hogy az ingát a mi izmaink mozgatják, a saját fizikai energiánkat kölcsönözzük a szellemek számára, akik nem rendelkeznek anyagi testtel, tehát igyekezzünk teljesen átadni magunkat a történéseknek, hogy ne a saját vágyainkat, félelmeinket vetítsük bele a válaszokba.

Más világok kifürkészése

A kristálygömb üvegből vagy természetes, áttetsző kristályból (pl. hegyikristályból) készül. A tisztánlátás egyik legfontosabb eszköze, mely alkalmas a különböző asztrális és szellemlényekkel való kapcsolattartásra is. Kaput alkot a világok között, akárcsak a látókövek, amiken keresztül a mágus vagy a boszorkány átküldheti asztrális testét más síkokra és fogadhatja is az onnan beáramló energiákat.

Bármire is használjuk féltve őrzött boszorkánykövünket, tartsuk tiszteletben a kőben lakozó erőt. Alakítsunk ki vele személyes kapcsolatot, mert minél inkább megnyílunk, annál hatékonyabb munkát végezhetünk a segítségével. Lehetőleg ne tartsuk elzárva, dobozokban, fiókokban. Ha nem akarjuk viselni, akkor akasszuk ki valahová vagy készítsünk boszorkányfüggőt, hogy különleges erejük és szépségük érvényesülhessen az életünkben.

Nayah

(Hihetetlen Magazin)

A druida szentély

Ahhoz, hogy kialakítsunk egy druida szentélyt, néhány dolgot szem előtt kell tartanunk. Nem elég találomra kiválasztani egy helyet a természetben, figyelembe kell vennünk a saját céljainkat és a hely jellegét, állapotát, hogy a kettőt össze tudjuk egyeztetni.
Amikor területet választunk - akár a jövendő lakhelyünket, akár csak egy természeti helyet ideiglenes oltárunk számára - fontos szempont az, milyen fák élnek az adott helyen.

A druidák szentként tisztelték a fákat, mint az Ég és a Föld közötti hidakat, amik biztosítják az összeköttetést és az energiaáramlást a két sík között.
Sok nép egy fa ősanyától és egy fa ősapától eredezteti magát. A kelták is azt tartották, hogy a fák az emberek ősei. Legfontosabb fának - a föniciaiakhoz, zsidókhoz, görögökhöz, rómaiakhoz, etruszkokhoz és a germán népekhez hasonlóan - a tölgyet, (daur) a Napnak, azaz az ég istenének növényét tartották. Ereje, magassága, hosszú élettartama és (elsősorban a gall keltáknál) a rajta élősködő, gyógyító erővel bíró fagyöngy a fák királyává tette, de annak is jelentőséget tulajdonítottak, hogy a nyári napfordulókor hozza virágait. Szent helyeik is általában tölgyesekben voltak. Ezek a latin nemus (liget, tisztás) szóból a nemeton (gall), drunemeton (kisázsiai galaták) és nemed (ír) nevet viselték.

A saját nemetonunk területének kiválasztásakor érdemes egy nagyobb tölgyfát keresni, vagy kiválasztani egy öregebb, nagy termetű fát, ami szentélyünk őrzője lehet.
Minden kelta törzsnek vagy törzsszövetségnek saját szent fája - az ír hagyományban bile - volt, ahol a törzs királyait avatták. Ez a fa a törzs területének közepén állt, az egység és a biztonság jelképeként. Ha az ellenség az Élet Fáját (crann bethadh) kidöntötte, ezzel meggyalázta, és romlásba döntötte a népet. A szent fa olyannyira fontos volt, hogy a törzs területének szakrális középpontján álló fafajtából minden csata alkalmával elvittek egy kisebb példányt gyökerestől. Amíg ezt birtokolták, addig erejük biztosított volt.

Amikor a megfelelő fát megtaláltuk, fontos, hogy felmérjük a hely adottságait és eldöntsük, mire van szükségünk a továbbiakban. Egyedül fogunk-e itt dolgozni, vagy nagyobb társaságnak szánjuk a területet, milyen szertartásokat, szellemi gyakorlatokat akarunk tartani, csak szakrális helyszínnek szánjuk-e vagy esetleg ünnepségeket, baráti összejöveteleket is tartanánk-e itt, állandó vagy ideiglenes szentély lesz-e stb?
A druidák minden lehetséges helyszínt az adott energiák (lehetőségek) alapján használtak fel. Elsősorban nem irányítani akarták a helyi erőket, hanem „meglovagolni” azt, ami már ott van.
Nekünk is arra kell törekednünk, hogy ne erőszakoskodjunk a természettel, figyeljünk arra, a területen belül hol, milyen energiákat, érzéseket, gondolatokat érzékelünk. Úgy tekintsünk a helyszínre, mint egy lakásra, amibe éppen beköltözünk és a bútorainkat rendezgetjük. Ne a falakat próbáljuk meg tologatni erőszakkal, hanem az érzéseinkre hagyatkozzunk, és persze ne hagyjuk figyelmen kívül a logikus elrendezést sem. Ahogy egy konyhában is jó, ha a kezünk ügyében vannak a dolgok, a természetben kialakított szentély is tükrözze a praktikusságot és persze a druidák számára fontos harmóniát. Természetesen az sem baj, ha minimális szinten beavatkozunk, néhány követ arrébbteszünk, ösvényt vágunk magunknak, vagy kitisztítjuk a túl gazos részeket. A lényeg, hogy az egyensúlyt fenntartsuk.

Amikor a természetben található energiákkal dolgozunk, arra hagyatkozhatunk, amit egy nálunk hatalmasabb erő a rendelkezésünkre bocsát. Bármit csinálunk, akkor lesz ereje, ha alkalmazkodunk, együtt munkálkodunk a helyi erőkkel, szellemekkel, követjük a természet körforgását, energiáját, és felhasználjuk az őselemek erejét.
A druidák gyakorlati értelemben a Földön, a természeten (nádúir) belül elkülönítették a földet (talam), a követ (cloch), a vizet (uisce), a tengert (muir), a levegőt (aer), a szelet (gaéth), a tüzet (teine) és a lángot (breó). A három legfőbbnek a földet, a vizet és a levegőt tartották, amiket egy különálló, nem földi (azaz szellemi, más valóságból származó) elem, a tűz ('az isteni szikra') hoz mozgásba. Ezt a hármas felosztást és egy középpontot láthatjuk a triskele-ben, ami a druidák egyik legfontosabb szimbóluma volt. A triskele három karja a földet, a vizet és a levegőt jelképezte, míg a közepe a tüzet, ami mozgásban tartja a létezést. Az egyes elemek az emberben is megjelennek. A föld köve a test (corp), az anyag, ami szilárddá tesz, a víz tengere az érzések, a lélek (animm), a lelkek összessége, ahogyan a tenger is a vízcseppek összessége, a levegő szele a sebesen szárnyaló gondolatok (imbráti), a tudatosság, és a tűz lángja a szellem (menme) világossága, a bölcsesség lángja (bréo n-eccna).

A háromkarú spirálnak megfelelően a druida szentélyben központi helyet foglal el a tűz, ekörül pedig a három alapelem, a föld, a víz és a levegő energiáit megtestesítő, funkcióval rendelkező építmények.
Amennyiben nagyobb terület áll a rendelkezésünkre, középen kialakíthatunk egy tűzhelyet, ami elsősorban a szertartási tűz helyszínéül szolgál. Fontos, hogy ebbe ne dobjunk bele semmit azokon a növényeken kívül, amiket áldozásra, imádkozásra vagy bármilyen szakrális célra szánunk.
Ettől a középponttól három irányba helyezkedik el a triskele három karja, azaz a föld területe, a víz területe és a levegő területe. Nem fontos azonos távolságra lenniük a középponttól, hiszen az a lényeg, hogy az adott tér sajátosságait használjuk, azt, ahol a megfelelő energia a legerősebben jelen van, és ahol a leghatékonyabban tud kiteljesedni.
A három vortex forgásának lentről (a föld mélyéből nézve) kell az óra járásának megfelelőnek lennie, a tűznek fentről, az ég irányából. Az egész triskele az óra járásával megegyezően forog. Érdemes nem a betanultakat követni, hanem LÁTNI, megnézni minden adott helyszín személyes jellemzőit, energiamintáit, és ahhoz alkalmazkodni.

A triskele a természet és az energia szimbóluma, nem csak egy ábra, hanem egy mozgásban lévő erő. A középpontja a stabilitás, a fix pont, a tűz, ami forgatja, mozgásban tartja a többi elemet és így magát az életet is. Energetikai értelemben a szentélyünkben is olyan pontot kell találnunk, ami megfelel ennek a jellegnek. Ez lesz a központ. Ezzel ellentétben a három spirálkar mozgásban van, tehát a föld, a víz és a levegő területéhez olyan helyet keressünk, ahol erősen érzékeljük ezt a fajta spirális energiát.

A föld területén lehet egy barlang, de ennek hiányában építhetünk meditációs kunyhót, izzasztókunyhót, vagy hordhatunk oda nagyobb köveket is. Ez lesz az elmélyülés helye. A víz az imák, felajánlások területe, ide egy vízzel teli kőmedencét, vagy egy nagyobb, természetes anyagból készült, időjárásálló tálat helyezzünk. Fontos, hogy a víztartó edény fák alatt álljon, mert a druidák úgy tartották, a természet akkor is folytatja a szertartásunkat, ha mi éppen nem tartózkodunk a közelben. A vízbe hulló falevelek, apró gallyak mind egy-egy imát (kérést, felajánlást, fogadalmat) testesítenek meg, így automatizálva, folytatva korábbi ceremóniánkat.
Fontos, hogy ezektől időnként tisztítsuk meg a vizet, mert a rothadásnak indult levelek már nem szolgálják a céljainkat.
A levegő területére a közösségi helyszíneket, a tanítás, étkezés, szórakozás céljára létesített építményeket (asztalok, padok stb) helyezzük. Amennyiben úgy találjuk kényelmesnek, használhatjuk a központi tüzet is főzésre, de létesíthetünk egy kisebb tűzrakót a levegő területén is, amit ekkor csak erre a célra használjunk (ebbe, a szertartási tűzzel ellentétben minden természetes hulladékot beledobhatunk, pl. a főzés során keletkező zöldségszárakat, kéztörlő papírt stb).
Természetesen a tűz és az egész terület tisztán tartása nagyon fontos, ne dobáljunk el szemetet, és a helyet legalább olyan szinten hagyjuk ott, ahogyan találtuk, de ha lehetőségünk van rá, akkor inkább (fizikailag és energetikai értelemben is) sokkal tisztább állapotban.

A történetek elmondása szerint szentélyeik védelmére a druidák varázslathoz folyamodtak. A celtar egy láthatatlanná tévő köpeny vagy köd volt, amit maguk és szent helyeik köré tudtak idézni. Egy másik elnevezés szerint ez a fe-fiada, ami időnként ráolvasásként, máskor szintén ködként vagy köpenyként jelenik meg az elbeszélésekben. Úgy tartották, minden tündérhely is ilyen fe-fiada-val van körbevéve, hogy az emberi szemek ne érzékelhessék. Időnként a tündérnéptől is hozzá lehetett jutni egy ilyen varázslathoz, ami elsősorban a hősöknek tett jó szolgálatot a csatákban.

Azonban ahhoz, hogy nemetonunk védve legyen, a fe-fiada-nál is fontosabb, hogy úgy bánjunk vele, mint az otthonunkkal. Igyekezzünk önmagunkban és szentélyünkben is rendet tartani, és figyeljünk oda a druidák tanítására: Ahol egyensúly van, oda ne nyúljunk, ahol nincs, ott hozzuk létre.